Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Szászi Ferenc: Adatok a Szabolcs megyei mezőgazdaságban alkalmazott gazdálkodási módokhoz (a századfordulón és a két világháború között)

SZÁSZI FERENC: Adatok a Szabolcs megyei mezőgazdaságban alkalmazott gazdálkodási módokhoz 1. A gazdálkodás módja a századforduló idején A mezőgazdaság gazdálkodás módjára vonatkozóan Szabolcs megye alispánja 1895-ben a következőket írta: „Szabolcs vármegye mezőgazdasága ma négy rendszert tüntet fel: 1. Rendszer nélküli gazdálkodás; 2. Háromnyomásos rendszer fekete ugarral; 3. Háromnyomásos rendszer zöld ugarral; 4. A birtoktestek jobb részein néhány különböző hosszú idejű vetésváltó."(1) A millennium alkalmából kiadott Szabolcs megyei monográfiában pedig a vizsgált kérdésekről azt olvashatjuk, hogy a szabolcsi gazda nem egy bizonyos állandó vetésváltó szerint gazdálkodik. A szerző a külterjes gazdálkodási módot így igyekszik szépíteni: „Szabolcs vármegyében a gazdálkodási rendszer a háromnyomásos gazdálkodásból a talaj termőképességéhez alkalmazkodva kifejlődött szabad gazdálkodási rendszernek mondható, de általában ugarral, mégpedig zöld, fekete és parlag ugarral. Az ugar egyéves és kétéves nagyságát soha sem a beosztás, hanem a gazda szükséglete és a talaj képessége szabja meg. A majdnem teljesen külterjesnek látszó háromnyomásos gazdálkodás tehát tulajdonképpen a talaj és az éghajlat szélsőségének legmegfelelőbb szabad gazdálkodás. Az általános szabály alól csak az olyan birtokok képeznek kivételt, melyeknek talaja nagyobb kiterjedésben egyformább, s megengedte a vetésforgót. A legkönnyebb, az ún. siligó homokföldek általában úgy használtatnak, hegy egy évben rozzsal bevettetvén, ennek learatása után egy vagy két évig parlagugarnak hagyatnak, amely két év leteltével ismét rozzsal, s elvétve itt-ott burgonyával és tengerivel vettetik be. A jobb minőségű homokföldön is 1/3—1/5-öd rész ugar."(2) A valóságos helyzetet a gazdálkodás milyenségéről a források hiteles megszólaltatása révén mérhetjük fel. 1895-ben Szabolcs megyében az összes szántóföldnek 22,1 százaléka, míg a Tisza jobb partján 19,6, a Tisza bal partján 17,4, a Duna—Tisza közén pedig 9,9 százaléka maradt ugarnak. A tájegységek közül csak Erdélyben (28,8 százalék), a megyék közül pedig csak Máramaros megyében (47,1 százalék) volt nagyobb az ugar aránya, mint a vizsgált megyében.(3)