Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye történetéhez - Molnár József: Csenger régi helynevei

Gimnazista koromban kezdtem jobban érdeklődni a szülőföld hagyományai iránt, de feljegyezni, sajnos nem jegyeztem fel amit megtudtam. Arra egyetemi hallgató koromban nyertem bátorságot boldog emlékezetű Pápay József professzoromtól, aki közben járt, hogy a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1927-ben a nyári vakációra 200 pengőt adott népnyelvi gyűjtés elkészítésére. Ezzel kezdődött a kutatás, de akkor elsősorban népmese, népdal, babonás történetek, trufák, gúnynevek érdekeltek, s jellegzetes szavakat írtam össze, no meg felkeltette kíváncsiságomat a határnevek gazdagsága is. Ez ösztönzött arra, hogy Csenger múltjával kezdjek foglalkozni, s a reávonatkozó nyomtatott írásokat tanulmányozzam. Ekkor már jegyzeteket készítettem s egy új világ tárult elém a hajdan birtokos családok (Csaholyi, Súlyok, Kapy, Melith, Prépostváry, Szuhányi, Bethlen, Teleki stb.) neve került előtérbe, s amikor nagyapámtól érdeklődtem egyik másik után, bizony nem sokat tudott róluk mondani. Azt tudta, hogy a Teleki családé volt a református paróchia régi épülete a templom mellett, de csak Grófnak emlegették, s a Gróftagot Striz Ignác birtokolta, aki akkor már Németh néven volt ismerős. Mindez kutatásra ösztönzött, s a helybeli községi és egyházi iratokat kezdtem tanulmányozni, s egyes családoknál gyéren előkerülő régi szerződéseket. Bizalmasabb beszélgetésben pergamenre írt nemeslevelek is kerültek elő, mire nem sokat adtak már akkor, de tisztelettel őrizték. Sajnos a község nem sok iratot mentett meg a múltból. Java részük ebek harmincadjára jutott, de hiszen a hivatalnokok változásával, meg hely sem volt megőrzésükre, elpusztultak. A református egyháznál a régi anyakönyveken kívül már XVIII. századi iratok is előkerültek a Bethlen és Teleki család patrónusságával kapcsolatban, s azokban a határnevek régebbi alakjaival először találkoztam. A hagyományosan ejtett és továbbélő forma azonban sok esetben más alakban került elő. Ez újabb bátorságot adott a kutatásra. Mivel szülőfalumban élt Szuhányi Ferenc (1863—1934) földbirtokos régi kúriájában, s ő volt a kerület országgyűlési képviselője is, megfelelő ajánlásokkal a húszas évek végén, mint egyetemi hallgatót fogadott egy délután a kúria előtt lévő hársfa alatti asztalnál. Kérdezősködésre kiderült, hogy az ő birtokában nagy mennyiségű családi irat van ládákba csomagolva, ahogy 1919 őszén vagy 1920 tavaszán Hiripről és Ivácskóról, a család előnevét viselő két faluból elhozatta. Ö maga azonban soha ki nem bontotta, nem is hajlandó senkinek engedélyt adni annak buvárlására. Ezzel ez az útja a kutatásnak eltorlaszolódott. Pedig csak ez bíztatott igazi eredménnyel, mert a vidéken élő kutató alig jutott be az Országos, vagy :megyei Levéltárba, s ott ha bejutott is, elveszett az óriási nagy rendszer-