Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye történetéhez - Horváth Sándor: A tiszalöki járás az új élet kezdetén (1944–1945)

A közbiztonság már a felszabadító harcok idején megrendült, és hosz:szú ideig nem is javult, meg, mert a szovjet katonai parancsnokság a rend biztosítását a helyi szervekre bízta, a szerveződő népi milícia azonban -ehhez még elegendő erővel nem rendelkezett. A tanyavilág úttalan útjain életveszélyes volt a közlekedés, a magányos vándor esetleg soha nem érte el úticélját, vagy ha életben maradt is, mindenéből kifosztották. Az új pusztai betyároknak bőven jutott fegyver a harcoló csapatok elhányt készleteiből, éjszakai portyázásaik során géppisztolyaik sorozattüzei figyelmeztették az uradalmi tanyák népét: ne akarjanak megismerkedni az ura• dalmi épületeket, raktárakat feltörő, gépeket, alkatrészeket, terményt szállító hívatlan vendégeikkel. Az eszlári határban egy juhász, a „kommunista Jézus Krisztus", ahogy nevezte magát, a férfi nélkül maradt tanyákra, asszonyok kifosztására „specializálta" magát. A tolvaj lások annyira elszaporodtak, hogy Tiszaeszláron a Nemzeti Bizottság olyan határozatot hozott, hogy „a bűnöst rendőri kísérettel, dobszóval utcáról-utcára járva kipublikálják, a nevét és tettét háromszor megismételve . . ."(9) A büdszentmihályi Nemzeti Bizottság a lopások elterjedése miatt statárium kihirdetését határozta el.(10) A nemzeti bizottsági határozatokat mindkét helyen egyhangúlag fogadták el, végrehajtani azonban egyik helyen sem hajtották végre — kevés volt a tekintély és az erő. A tiszadobi Nemzeti Bizottság elkeseredetten állapította meg, hogy 1944—45 telén olyan méretű erdőkivágás kezdődött el, amelynek a jövőben katasztrofális következménye lesz. Büdszentmihályon a fatolvajok úgy összeverték az Nemzeti Bizottság elnökét, hogy sem ő, sem a bizottság tagjai nem látják biztonságban életüket, — lemondanak.(12) Az erdőirtókhoz csatlakoztak a hazaszállingózó birtokosok és megbízottaik; — a dobi Nemzeti Bizottság szerint „a kivágott fa 50 százalékát azért adták el, amiért akarták —, a gróf családját még mindig a falu tartotta el libával, kacsával." Ezzel a liba—kacsa valutával fizettette magát az a rendőrszázados is, aki — állítólag — a budapesti rendőrkapitányság „újjáépítéséhez" vágatta a fát, de — mivel pénzért semmit sem tudott kapni, a kitermeltetett fát cserélte libára—kacsára. A lakosságot a százados állandó félelemben tartotta, a nép „miként a múlt rendszer alatt a csendőröktől", rettegett tőle, bár megnyugtatásul azt is kijelentette, hogy „amíg a kitermelés zavartalan, ő a helyi ügyekbe nem avatkozik. A Nemzeti Bizottság elnökének a felelősségre vonását pedig úgy hárította el, hogy „ő nem lehet népellenes, mert igazolva van." Az egyik nemzeti bizottsági tag is a százados mellé állt, azt bizonygatta, hogy az emberek nem is félnek a századostól, „mert a lakosság a meglévő közvagyont úgy rombolja és lopja, "mint azelőtt."(13) Dobon a községi bíró is „gazdálkodott": a tojást a lako-