Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Bél Mátyás – Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította: Balogh István - Bél Mátyás: Szabolcs vármegye

koztam, hogy a magyar paraszt, aki torzonborz arca miatt inkább szatirnak látszik, hogyan becézi a feleségét, akit csinosan és a paraszti mód felett öltöztet, nagyon gondosan óvja, hogy még a kosarát sem hordhatja, vagy idegennel akár felszínesen is beszédbe elegyedjék. Amennyire a saját feleségüket óvják, olyannyira tiszteletben tartják a másét, jóval dicséretesebb szokás szerint, mint ami az idegen nemzeteknél látható, amelyeknél leginkább a legalsó néposztály, még ha házasságban él is, válogatás nélkül enged a vágyának. Egyébként a magyar paraszt, azon harcos korszaktól kezdve, amiről már szó volt, uraikhoz örökös joggal vannak kötelezve, egyazon törvények alá vetve, mint ami alatt a többiek szolgálnak. Erről már másutt volt szó. Majdnem mindnyájan kálvinisták. 3. §. Amint fentebb mondottuk, miután a magyarok megkevesbedtek, hogy a megye földje teljesen műveletlen ne maradjon, pótlásként ruthéneket telepítettek ide. Iszonyúak, kegyetlen és nemtelen nemzetségek, csak úgy óvakodtak be egykor Magyarországra, de most sem bírnak sokáig egyhelyben megmaradni. Mivel ugyanis senkinek nem voltak örökös jobbágyai, lakóhelyüket tetszésük szerint változtatgatják, ide-oda vándorolnak, a telet itt, a nyarat amott töltik. Ezt teszik, főleg az esetben, ha urat választanak is, hogy ha számunkra valami kényelmetlen dolgot kell vállalni, vagy az adótól szabadulni akarnak. Ez mind az ország, mind pedig a falu számára káros, mert mind az adóval, mind a munkával megcsalják.(6) A köz javát szolgáló adó elmarad, mert az adószedés idejére a falvakat a lakosoktól pusztán és üresen találják, amint ezt már ebben a megyében is sokszor tapasztalták. Ebben méltó, de mégis hasznosabb párjuk a szerteszét lakó cigányok népe. Ezek is, bár régebben adóztak, inkább elszöknek, és új lakóhelyet keresnek. Hasznosabbnak csak azért lehet mondani őket, mert jóformán ők a kovácsok, másokat e megyében, akik e mesterséggel foglalkoznának, nem is lehet találni, mint cigányokat. Ha ezek nem lennének, ebben a szerfelett szükséges mesterségben nagy hiányt szenvednének a lakosok. A nem adózásuk ellenére is innen származik az elnézés irányukban. Akik ezt a mesterséget piszkosnak találják, kupeckedésre adják a fejüket. Főleg olyan ökröket vásárolnak, amelyek szántás—vetésre és igázásra alkalmatlanok, a legelőn és némi szénával feljavítják és némileg meg is hizlalják, a vásárokon, vagy bárhol, ahol némi nyereségre van kilátás, sok csalafintasággal, rásózzák valakire, egyik helyett másikat vesznek, egy nap alatt akár tízszer is cserélik az ökrök jármát. Egyébként ez a foglalatosságuk merő csalásra van alapítva. Az esküt olyan meggyőződéssel fújják,