Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)
Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye történetéhez - Orbán Sándor: Tanyaközpontosítási kísérlet a felszabadulás után Szabolcs-Szatmár megyében
A községgé fejlesztés olyan operatív teendőkkel járt, mint a területrendezés befejezése; az építés tervének elkészítése, majd kivitelezése. A tulajdonviszonyok 1949—50-re kialakult bizonytalansága folytán viszonylag könnyűnek ígérkezett a tanyaközponti, illetve községi belterületek kialakítása, vagy a meglévők kiegészítése (tanyaközpontonként átlag 50— 60 kat. holdra).(54) Ahol azonban nem volt 25 kat. hold fölötti, minden további nélkül igénybevehető gazdagparaszti birtokterület (így az esetek nagyobb részében), és a tervezett gazdagparaszt-korlátozás helyett a dolgozó parasztok tulajdonához kellett nyúlni, ott — hiába volt meg elvben a csere lehetősége — e réteget „észrevehetően fájdalmasan érintette az igénybevétel."(55) Nem járt a rendezés megelégedéssel a házhelyigénylők körében sem. A telekár és a kifizetés módja ugyan meglehetősen kedvezően nyert megállapítást (négyszögölenként 2 Ft., 10 éves törlesztéssel).(56) Nem szólva arról, hogy a tanyaközponti házhelyszerzésnek olyan feltételei voltak, mint a korábban juttatott külterületi házhelyről való lemondás, valamint az építkezés kellő anyagi feltételeinek hivatalos igazolása,^) az a tény, hogy a beépítésig így is csak ideiglenesen tudhatták saját tulajdonuknak a telket, bizonytalanná tette a központba költözni és építkezni szándékozókat.(58) S talán ami a legkeservesebb volt a tágas tanyai udvart és belsőséget megszokott, vagy azt áhitó házhelyjuttatottaknak: a 3—400 négyszögöles kicsi telek. Nem véletlen tehát, ha a Tanyai Tanács abban öszszegzi a területrendezés tapasztalatait, hogy az akkor még többséget képező „egyénileg dolgozó parasztok általában nem költöznek be a kijelölt tanyaközpontokba. Csak mintegy 5—10 százalékuk igényel házhelyet."(59) A tanyaközpontonként átlag százat meghaladó újonnani házhelyjuttatottra vagy az ennél hol több, hol kevesebb korábbi házhely tulajdonosra azonban akkor szakadtak igazi gondok, amikor a házépítés került sorra. Az már kezdetben sem volt kétséges, — mint az egyes tanyaközpontok fejlesztési tervéből is kitűnik — hogy a közintézmények létrehozásának finanszírozásánál nem kevésbé fontos „a házépítési kölcsönök folyósítása."(60) Az építkezni kívánók — olvashatjuk másutt is — nemcsak házhelyjuttatást, hanem „építési kölcsönt (is) kérnek a beköltözéshez."(61) Annál visszatetszőbb volt, hogy 1949-ben „az OSZH a tanyaközpontokban lakóházépítési kölcsönt, fedezet hiányában . . . nem folyósít."(62) 1949 augusztusában is arról értesülünk, hogy mindössze 360 OSZH hitellel megépítendő lakóház mennyiségének csupán a töredéke jut majd a következő esztendőben a megyére.(63) Annak a 250 milliós országos lakóházépítési hitelnek az előirányzata, amelyből már 1950-re 100 millió Ft-ot ígértek folyósítani, nem kétséges, kimozdította volna a holtpontról a magánépítkezések dolgát. Csakhogy a:
