Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

azt, hogy több évtized óta fejlesztésben nem részesült és a korszerű állatorvos­képzés, valamint állatorvos kutatás színvonalának emelésében azóta bekövetke­zett változások a fejlesztést indokolják. Fentieket figyelembe véve, az Országos Tervhivatal azzal a megjegyzéssel javasolja a beruházási program kidolgozását, hogy az Egyetem beiskolázási létszáma nem emelkedhet. A beruházási program elkészítését az Általános Épülettervező Vállalat - korábbi nyilatkozata szerint - vállalta abban az esetben, ha erre, mint értékhatár feletti fejlesztésre az Országos Tervhivatal kijelöli. Ez a fejlesztés - mivel a beruházási cél jóváhagyása csak most történt meg - az 1964. évi műszaki-tervezési munkák Országos Tervhivatal által jóváhagyott tervében még nem szerepelhetett. A beruházási program elké­szítésére az Általános Épülettervező Vállalat f. évi kijelölését egyidejűleg kér­tem az Országos Tervhivatal Beruházási Főosztályától. A beruházási program elkészítésére tehát a megbízás megadása csak az Országos Tervhivatal kijelölé­se után történhet. A beruházási programkészítést megelőző intézkedésként szí­veskedjék a Fővárosi Tanács illetékes ügyosztályától az előzetes területfelhasz­nálási engedélyt megkérni. Az Egyetemnek a beruházási program készítéséhez támpontként össze kell állítani a tervezési programot, mely a fejlesztés szükség­leteit, funkcionális összefüggését tartalmazza. A tervezési program összeállítá­sánál való közreműködésre egyidejűleg felkértem a 16/B/1964. számú miniszte­ri utasítás alapján programvéleményezésre jogosult FM. Beruházási Irodának a közreműködését. Ezt figyelembe véve az Irodával szíveskedjék érintkezésbe lép­ni. A fejlesztés kivitelezésének időpontjáról, a beruházási program jóváhagyása során fogok dönteni. Dr. Szűcs Kálmán főigazgató, [ld. még 11, 27,48, 113, 135, 140, 141, 146, 147, 164.] 32. Budapest, 1964. augusztus 10. Társadalmi tanulmányi ösztöndíjak keretszámai 492/1964. Dr. Kovács Jenő elvtársnak, egyetemi tanár, rektor. Értesítem Rektor Elvtársat, hogy az 1964/65. tanévre az I. évfolyam hallgatói az alábbi megoszlás szerint köthetnek társadalmi tanulmányi ösztöndíjszerződést: Az FM. felügyelete alá tartozó szervekkel összesen 69 fő, ebből Termelő- szövetkezettel 40 fő, Állami Gazdasággal 26 fő, Tanácsi, közigazg. szerv. 3 fő; egyéb szervekkel összesen 3 fő ÉLM 2 fő, MTA 1 fő, Mindösszesen 72 fő. A fenti keretszámokon belül a társadalmi tanulmányi ösztöndíjszerződések jó­váhagyását Rektor /Dékán/ Elvtárs hatáskörébe utalom. A felsorolásban nem szereplő szervekkel történő szerződéskötés jóváhagyása csak a FM. Személyzeti Osztálya előzetes engedélyével történhet. Fenti keretszámok az I. évfolyamok­62

Next

/
Oldalképek
Tartalom