Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)
Forrásközlés
3. Az Agrárgazdaságtan nem kielégítő oktatása és a kutató munkában való lemaradása, valamint a tanszékvezetés kifogásolhatóságából adódó és megoldásra váró személyi kérdések rendezésének megkönnyítése is megokolttá teszik az új tanszék szervezésének engedélyezését. Amennyiben javaslatunk támogatásban részesül az új tanszék személyi összetételére vonatkozóan újabb javaslattal élünk. Az említett két tanszék összevonásával és helyettük új tanszék létesítésével a Rektori Bizottság minden tagja egyhangúlag egyetért, kívülük az Egyetemi Tanács több tekintélyes professzora örömmel üdvözölte ezt a koncepciót. Előzetes jóváhagyás nélkül Tanácsülésen még nem került megvitatásra, de előreláthatóan javaslatunk egyhangú támogatásban részesülne. Kérem Főosztályvezető elvtársat, szíveskedjék javaslatunkat megfontolás tárgyává tenni és döntéséről mielőbb értesíteni, hogy az új tanévet már az új szervezeti keretek között kezdhessük meg. Dr. B. Kovács András egyetemi tanár, rektor. * Budapest, 1968. december 3. 1451/1968. Dr. B. Kovács András elvtárs, egyetemi tanár, rektor. Hivatkozva Rektor elvtárs 520/1968. sz. felterjesztésére, a tanszéki szervezet módosítására tett javaslattal kapcsolatos álláspontom a következő: 1. / Tanszékösszevonást, általában tanszéki szervezet módosítást az új szervezeti szabályzat életbeléptetéséig - előreláthatólag 1969/70-es tanév kezdetéig - nem javasolok végrehajtani. 2. / Az Agrárgazdaságtani tanszék működését az új szervezeti szabályzat megjelenéséig szüneteltetni szükséges. Az agrárgazdaságtan c. tárgy oktatását megfelelő szervezeti felügyelet mellett meghívott előadó lássa el. Dr. Kerekes József főosztályvezetőh. [ld. még 13, 17, 51, 57, 64, 71, 81.] 128. Budapest, 1968. május 29. Az Egyetem történeti értékű iratainak összegyűjtése 620/1968. Marek Loránd könyvtárvezető. Az Egyetem beruházási tervének megvalósítása lehetővé teszi, hogy egyetemünk történeti, továbbá tudománypolitikai vonatkozású muzeális értékű iratait egy létesítendő múzeumi helyiségben helyezzük el. A könyvtárban folyó átrendezési munkálatok alkalmával a könyvtár dolgozói minden bizonnyal találnak ily vonatkozású iratokat. Felkérem, szíveskedjék a fellelt iratokat számbavenni, külön helyen összegyűjteni, hogy azok adott időben a múzeum rendelkezésére állhassanak. Dr. B. Kovács András egyetemi tanár, rektor, [ld. még 179.] 156