Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

112. Budapest, 1967. december 27. Kotlán Sándort az Állatorvos-tudományi Egyetem saját halottjának tekinti 1670/1967. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztály. Kérem Főosztályvezető elvtársat, szíveskedjék hozzájárulni ahhoz, hogy a f. évi december 22-én elhalálozott Dr. Kotlán Sándor Kossuth díjas akadémikus, nv. egyetemi tanárt az Állatorvostudományi Egyetem saját halottjának tekinthesse, s költségvetési hitele terhére finanszírozhassa temettetésével kapcsolatos költsé­geket. Az elhunyt mint oktató, illetve egyetemi tanár 53 éven át kiváló képessé­geit, végtelen lelkiismeretességét, szorgalmát, a magyar állatorvosi és zoológiái tudományok szolgálatába állította, s emelte a parazitológia oktatását és műve­lését itthon és külföldön egyaránt magas színvonalra. Materialista szemléletű, igazi kutató volt, akit belső kényszer, a megismerés vágya ösztönzött a feladatok megoldására, s a parazitológia minden ágát maradandó értékű ismeretekkel gya­rapította. Parazitológia című tankönyve három kiadást ért meg, s több mint 40 éve minden magyar állatorvos ebből tanulta és tanulja a parazitológiát. Gazdag életének tapasztalatait 1960-ban megjelent „Helminthologie” c. könyvében foglalta össze. Megírta a magyar állatorvosképzés krónikáját, az Állatorvosi Lapnak, majd a Magyar Állatorvosok Lapjának 22 éven át főszerkesztője, az Acta Veterinariának megindítója és haláláig szerkesztője volt. A magyar állat­orvosi szaksajtó elsősorban igényes szerkesztői tollának köszönheti magas szín­vonalát. Kotlán Sándort 1946-ban az Akadémia levelező tagjává, 1952-ben ren­des tagjává választják. 1964-ben elképzeléseinek megfelelően, elnökletével kez­di meg működését a M.T.A. Parazitológiai Társasága. Fáradthatatlanul munkál­kodott a zoológia, valamint a humán és állatorvosi parazitológia művelésének összehangolt fejlesztésén. Kormányunk 1951-ben Kossuth díjjal ismeri el ha­talmas munkásságát. Kétszer részesül a Munka Érdemrend kitüntetésben, majd elnyeri a Munka Vörös Zászló Érdemrendet is. Tájékoztatásul jelentem, hogy a M.T.A. számára dísz-sírhelyet biztosított és saját halottjának is tekinti. Jelentem, hogy Főosztályvezető elvtárssal egyetértésben a temetéssel kapcsolatban úgy in­tézkedtem, hogy Kotlán Sándor professzort a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium is saját halottjának tekinti. Ilyen értelemben történt a Minisztérium koszorújának megrendelése is. A temetési költségek összege a kapott tájékozta­tás szerint kb. 4.500.-Ft. Dr. B. Kovács András egyetemi tanár, rektor. 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom