Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)
Forrásközlés
több szovjet állatfajtával végzett kísérletezésre is vezetett, és sor került számos szovjet zootechnikai módszer hazai körülmények közötti kipróbálására, illetve elterjesztésére. 3. A szovjet biológiai tudományok és olyan eszmék megismerése, mint a pavlovi nervinizmus, alkotó darwinizmus, úgyszólván az összes tárgyaink oktatásában színvonalemelkedést és szemléletben jelentős előrelépést hozott. Nem egy tárgy esetében a tárgy oktatását új alapra helyeztük; a nagyüzemi szemlélet érvényesítése, a betegségek megelőzésének hazai viszonyokra kidolgozott módszerei nagyon szép konkrét eredményekre vezettek. A legfontosabb szovjet tapasztalatok átvételének népgazdasági hasznosságát az alábbiakban vázolhatjuk: a szocialista nagyüzemi állattenyésztés szempontjából különösen jelentősnek ítéljük meg azokat a szovjet kutatási eredményeket és gyakorlati tapasztalatokat, amelyek az állati szervezet és a környezet egysége, a növendékállatok irányított felnevelése, a mesterséges termékenyítés és általában az ökológiai tényezők /takarmányozás, tartás/ viszonylatában jelentenek sok tekintetben új és gazdasági szempontból jelentős tapasztalatokat. Rá kell mutatnunk arra is, hogy a felszabadulás után a kapcsolat kölcsönös hasznát a szovjet társintézmények is érezték, a szovjet szakemberek élénken érdeklődnek Egyetemünk egyes tanszékein folyó oktatás és kutatás iránt. A felszabadulás utáni jó kapcsolatokra utal az a körülmény is, hogy több tankönyvet, illetve kézikönyvet használtak az Egyetem oktatásában tankönyvként, mint például: Csubar: „Állatorvosi sebészeti műtéttan”, A. K. Szkorohogyino: „Állathigiénia”, Kosztojansz: „Az összehasonlító élettan alapjai” c. munkákat. Igen hasznosnak bizonyult az élelmiszerhigiénia oktatásában H. V. Mironow „Állatok vágásáról származó termékek állatorvosi-egészségügyi vizsgálatának kézikönyve és húsipari technológiája” c. könyve. Jelenleg is igen hasznos gyakorlati útmutatást merítenek a hazai szakemberek I. A. Guszin „Toxikológia” és A. A. Poljakov: „Állatorvosi fertőtlenítés” c. könyveiből. A korszerű takarmányozástanhoz komoly segítséget jelent Kudrijacev: „A sertésemésztés élettana” c. monográfiája. 4. Egyetemünk szinte valamennyi tanszékéről hosszabb-rövidebb időn keresztül tapasztalatcserét folytattak oktatóink, kutatóink a Szovjetunióban. Két oktatónk készítette kandidátusi disszertációját a SZU-ban. Szorosabb a kapcsolat a magyar és szovjet szakemberek együttműködésében a KGST keretén belül. Az elmúlt esztendő óta hallgatóink szervezett csere termelési gyakorlaton vesznek részt /Lvovi Állatorvosi Fakultás/. 5. Kölcsönösen előnyös és hasznos lenne a személyes kapcsolatok még szélesebb körű kiépítése megfelelően szervezett tanulmányutak révén. Dr. Kemény Armand egyetemi tanár, tud. rektorhelyettes. 132