Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

ügy, állattenyésztés nagy alakjának emlékét. Tormay Béla állatorvos tanára és igazgatója volt az egykori Állatorvosi Tanintézetnek, majd a Földművelésügyi Minisztériumban évtizedeken át a magyar állattenyésztés, az egész mezőgazda- sági kísérletügy és szakosztály ügyeinek legfőbb intézője. Hosszú közéleti mun­kásságával elévülhetetlen érdemeket szerzett, ezért elhalálozásának /1906. XII. 31./ 60. évfordulója alkalmából ez év őszén az egyetem parkjában bronz mellszo­bor felállításával adózunk emlékének. Méltó lenne és sok magyar bélyeggyűjtő­nek igaz örömére szolgálna, ha a Magyar Posta bélyegkiadási programjába tudná iktatni, hogy ez alkalommal az Események-Évfordulók sorozatban Tormay Béla emlékbélyeget jelentessen meg. A bélyeg megrajzolásához jó fényképet tudunk a művész rendelkezésére bocsátani. A kérés megvizsgálását és szíves értesítésüket kérem. Dr. Kovács Jenő egyetemi tanár, rektor. * Budapest, 1966. június 11. 671/1966. Állatorvostudományi Egyetem Rektori Hivatal. A fenti tárgyban hozzám intézett megkeresésére értesítem, hogy az 1966. évi bélyegkiadási terv jóváhagyása és ennek alapján a szükséges nyomdai kapaci­tás biztosítása még a múlt év folyamán megtörtént, ennélfogva az emlékbélyeg megjelentetésére vonatkozó kívánságnak nem tudok eleget tenni. Megjegyzem, az utóbbi időben kizárólag a jelentősebb /100-150 stb./ évfordulókról emléke­zünk meg bélyegkiadással. Bélyegkiadásunk érdekében kifejtett fáradozásáért köszönetem fejezem ki. Menoni József szakosztályvezető helyett [olvashatatlan aláírás] [ld. még 19, 44, 65, 71, 82, 153.] 75. Budapest, 1966. április 16. Dísznövények nyilvántartásba vétele 453/1966 Feljegyzés dr. Bánfalvi Pál elvtárs, Rektori Hivatal vezetője részére. Egyetemünk a dekoratív dísznövény (szobanövény) szükségletét - mint ismere­tes-egy egyetemközi megállapodás alapján a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolától (továbbiakban: Főiskola) szerzi be. Az így beszerzett dísznövények nyilvántar­tásba vétele, valamint elszámolása eddig nem volt megfelelő. A mindenben sza­bályos eljárást biztosítandó, az alábbiak szíves tudomásulvételére, valamint az alább szabályozott eljárás betartatására kérem fel: 1. A Főiskola a jövőben megrendelést csak az Egyetem gazdasági igazgatójának, illetve a Rektori Hivatal vezetőjének aláírásával fogad el. 102

Next

/
Oldalképek
Tartalom