Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)

Felhasznált irodalom

fogalmazása hü maradt az eredi iratokhoz, azonban formájukat (pl. bekezdések) terjedelmi korlátok miatt nem. vagy alig hagyhattuk meg. A kézírásos megjegyzéseket dőlt betűkkel jelöltük. A dokumentumok leírása a számítógépes szerkesztés miatt a mai helyesírás szerint történt, kivételt képeznek azok a helyesírási hibájukkal kirívó levelek, amelyeket kiemelve szöveghűen másoltunk le. A forrásokat „Függelék” követi, amelyben a korábbi módon táblázatos formában kiegészítő adatokat sorakoztattunk fel. A kötetet rövidítések jegyzéke és névmutató egészíti ki. Most, amikor az állatorvosi oktatás a Szent-lstván Egyetemen belül, így ismét az agráriumhoz közel eső helyen kapott kari státuszt különösen fontos, hogy önálló korszakáról, a nehéz helyzetekben való helytállásáról, kiváló kutatóiról és oktatóiról hü képet kapjanak a tudományág és a felsőoktatás fejlődése iránt érdeklődők. Köszönettel tartozom a Szent-lstván Egyetem Állatorvos-tudományi Kar dékánjának, dr. Solti Lászlónak, valamint volt munkatársaimnak, hogy támogatásukkal hozzájárulhattam e kép megőrzéséhez. Felhasznált irodalom: Cserey Lászlóné Bamberger Károly: A magyar állategészségügy' tíz éve. Magyar Állatorvosok Lapja, 1954. 9. évf. 3. sz. 73-77. p. Benedek Gábor: Az állatorvos-képzésről. Magyar Állatorvosok Lapja, 1954. 9. évf. 8. sz. 253-254. p. Hajnóczkyné Miklósi Éva: Állatorvos-képzésünk helyzete 1944 és 1962. között. III. A szocializmus alapjai lerakásának időszaka (1957-1962). Magyar Állatorvosok Lapja. 1989. 44. évf. 2. sz. 107-110. p. 200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. Szerk: Holló Ferenc. Bp. Mezőgazdasági Kiadó, 1987. 106-107. p. Ladányi Andor: A felsőoktatás irányításának történeti alakulása. Bp. Oktatáskutató Intézet, 1991. 69 p. Pozsonyi Tivadar: A kommunista szakember-képzés néhány kérdése főiskolánkon. A Budapesti Állatorvos-tudományi Főiskola 1958/59. tanévi évkönyve. Bp. 1960. 5-20. p Pozsonyi Tivadar: Szocialista mezőgazdaságunk épít az állatorvosok sokoldalú munkájára. Magyar Állatorvosok Lapja, 1960. 15. évf. 11. sz. 401-404. p. Sályi Gyula: Az állatorvos-tudományi Főiskola 175 éves jubileuma elé. Magyar Állatorvosok Lapja, 1962. 17. évf. 10. sz. 281. p. Várnagy- László: Az álletegészségügy fejlődésének főbb állomásai az 1953. évben. Magyar Állatorvosok Lapja, 1954. 9. évf. 1. sz. 1-2. p. Az Állatorvos-tudományi Főiskola évkönyvei 1957/58. 1958/59. 1959/60. 1960/61, 1961/62. Bp. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom