Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)
Forrásközlés
A Felsőoktatási Miniszter 847/855-46/1953. sz. átiratában rámutatott az egyetemi és főiskolai hallgatók fegyelmi eljárása során előforduló hiányosságokra. Az átiratban foglaltak figyelembevételével a jövőben követendő el járás a következő: 1/ Gyakran előfordul, hogy a Fegyelmi Szabályzat téves értelmezése folytán fegyelmi eljárás során kizárt egyetemi hallgató összes egyetemről és főiskoláról való kitiltásra tesz javaslatot Rektor /Igazgató/ elvtárs. Ez az eljárás helytelen, mert kétféle fegyelmi büntetés kiszabását jelenti ugyanazon fegyelmi vétség miatt, ugyanazzal a hallgatóval szemben Ilyen esetekben az egyetemről való kitiltást elrendelő fegyelmi büntetés helyett a Fegyelmi Szabályzat VI. fejezet 13. pontjában foglaltak szerint kell eljárni, vagyis az oktatásügyi miniszter döntéséig a hallgatót el kell tiltani az egyetem látogatásától. Ha a fegyelmi eljárás nem kizárással fejeződik be, az előadások látogatásától ideiglenesen eltiltott hallgatónak módot kell adni az elmulasztott gyakorlatok vagy vizsgák pótlására. 2/ Feltétlenül szükséges, hogy a fegyelmi büntetés kiszabására irányuló javaslatban minden esetben fel legyen tüntetve a hallgató neve és személyi adatai [...] 3/ Összes egyetemről és főiskoláról való kizárás esetén az oktatási miniszter érdembeni döntéséhez feltétlenül szükséges a fegyelmi eljárás iratait csatolni, ezért a jövőben Rektor /Igazgató/ Elvtárs javaslatával együtt küldje be a fegyelmi tárgyalás során felvett jegyzőkönyvet és az egyéb bizonyítékul szolgáló iratokat. Ezek beküldése azért is szükséges, mivel az oktatásügyi miniszter határozathozatala előtt ezekből az iratokból állapítja meg, hogy az egyetem /főiskola/ fegyelmi hatósága szabályszerűen folytatja-e le a fegyelmi eljárást. Kérem Rektor/Igazgató/ Elvtársat fentiek figyelembevételére, valamint arra, hogy enrol értesítse a karok dékánjait. Szakái Sándor mb. osztályvezető, [ld. még 260, 287. 322, 331] 258. Budapest, 1953. július 8. Eljárás egyetemi és főiskolai hallgatók fegyelmi ügyében Iktatószám nélkül 259. Budapest, 1953. július 13. Visszavételi kérelem elutasítása Iktatószám nélkül Zelcsényi László [...] [az] Állatorvosi Főiskoláról történt kizárása ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban ügyét felülvizsgáltattam. Megállapitottam, hogy a kizárási határozatban foglalt indokolás nem pontos, mert életrajzi adataiban apja hortysta rendörtörzstiszti foglalkozását nem hallgatta el. Osztályhelyzetére való tekintettel azonban visszavételéhez egyelőre nem járulhatok hozzá. Végezzen továbbra is jó termelőmunkát, s ezzel bizonyítsa be azt. hogy hasznos és becsületes tagja a társadalomnak. Keserű János főosztályvezető. 30