Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)
Forrásközlés
456. Budapest, 1962. március 30. Jegyzőkönyv a Főiskola Tanácsának hetedik üléséről 214/1962.(5) Jelen vannak:[...]. Elnök üdvözli a megjelenteket [...]. Ismerteti a Kísérletügyi és Szakoktatási Főigazgatóságon bekövetkezett személyi változásokat. Tamássy eddigi főigazgató helyébe Soós Gábor dr.-t nevezte ki a miniszter főigazgatóvá, aki főiskolánkat az elmúlt napokban már meg is látogatta. Reményekkel nézhetünk működése elé, mert nagy érdeklődést tanúsított Főiskolánk problémái iránt. [...] Ezután felkéri Kovács Ferenc igazgatóhelyettest hogy ismertesse az F.M-ben a tudományos kutatómunkával kapcsolatban megtartott ülésen elhangzott, a főiskolánkat érdeklő kérdéseket. Kovács Ferenc igazgatóhelyettes röviden beszámol az értekezleten elhangzottakról, melyen a Főiskola tudományos munkásságával kapcsolatban kiemelték, hogy az elmúlt évben is igen szép eredményt ért el. Az értekezleten elhangzott beszámolóból megállapítható volt, hogy az F.M keretében működő úgynevezett felülvizsgáló bizottság a személyekkel való foglalkozás során nem végzett mindenben jó munkát, mert több kutató munkásságát kifogásolni kell, akiket a kutató intézetekből más munkakörre kell átirányítani. Az értekezlet megállapította, hogy' Főiskolánk kutató tevékenységéről szóló jelentése igen jó. 1962. évben a távlati kutatások felé kell fordítani a figyelmet. Megemlíti, hogy az elkövetkezendő években hallgatói létszámunk csökkenni fog, és ennek megfelelően oktatói létszámunkban fölösleg jelentkezik s így' a kutatás felé kell azt csoportosítani. Szó került az értekezleten a bázisgazdaságok kérdéséről, az az álláspont alakult ki, hogy azokban olyan magas szintű gazdálkodásnak kell folynia, hogy az ott megforduló hallgatóságnak példaképül szolgáljon. 457. Budapest, 1962. április 10. Szakszervezeti jelentés az állatorvosok elhelyezkedési lehetőségeiről 207/1962.(5) A Közalkalmazottak Szakszervezetének .Állatorvos Szakbizottságához a gyakorló állatorvosok részéről több megkeresés érkezett elhelyezkedési nehézségek miatt. A Szakbizottság megvizsgálta a kérdést és ennek alapján a következőket állapította meg: 1/ A rendelkezésre álló adatok szerint Magyarországon jelenleg 2451 állatorvos működik a népgazdaság különböző helyein a következő megoszlásban: gyakorlatot folytató tanácsi, illetve állami gazdasági állatorvos 1738, a mezőgazdaság irányításában működik /megyei vezető-, fő-, és szakállatorvos, állami gazdaságok megyei igazgatóságában 51, élelmiszerhigiénia területén 267, mesterséges megtermékenyités területén 187, állategészségügyi intézetekben 45, szakoktatás, oltóanyag termelés, kutatás stb. területén 163. 21 A jelenlegi megoszlást összevetve a népi demokráciák és a fejlett állattenyésztéssel rendelkező kapitalista államok állatorvos-létszámával, megállapítható, hogy' a világon, állatlétszámhoz viszonyítva - a jelenben is - a legnagyobb az állatorvos ellátottságunk. 1961-ben az összáilatorvos- létszámot számítva egy állatorvosra jutó számosállatok 196