Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)

Forrásközlés

közül néhányat idegen nyelvre is lefordítottak, és azok világszerte elismerő fogadtatásban részesültek. Jelenleg két aktív professzorunk akadémikus, 4 a tudományok doktora, professzoraink es oktatóink közül 14 a kandidátus. Élő és elhunyt professzoraink között 6 a kossuth-dijas. Megemlítem, hogy Főiskolánk jelenleg is mindazoknak a jogoknak a birtokában van, amelyek az egyetemeket megilletik, dolgozói egyetemi státushelyekre vannak besorolva, es nezetem szerint színvonalának elismerését jelenti az is, hogy azok köze a felsooktatasi intézmények közé tartozik, amelyek aspirantúra ügyeiket önállóan intézik. Annak az esetleges ellenvetésnek, hogy egykarú főiskola, még ha egyetemi jellegű is nem nevezhető egyetemnek, ellene mond a hazai gyakorlat. Több olyan orvosi es műszaki egyetemünk van ugyanis, amely egykarú ugyan, és elnevezésében mégis itejezesre jut egyetemi jellege. A felsorolt indokokra hivatkozva tisztelettel kérem főhatóságunkat, sziveskedjék lépéseket tenni aziránt, hogy Főiskolánk ne csak rangjában es színvonalában legyen egyetemi jellegű intézmény, hanem egyetemi jellege elnevezeseben is /mint „Állatorvos-tudományi Egyetem” / kifejezésre jusson és hogy vezetői a rektori. illetve rektorhelyettesi címet viselhessék. Az utóbbi - nézetem szerint - annal rnkabb indokolt lenne, mert az igazgatói cím a legtöbb állam felsőoktatási intézményéiben ismeretlen és ennek használata a külfölddel való kapcsolatban sok etlenSégre ad °k0t Dr' Sályi Gyula a Főlskola igazgatója, [ld. még 455. Budapest, 1962. február 13. Visszavételi kérelem43 77/1962 (1) Bartha László a Főiskola volt V. évfolyamú hallgatója visszavételi kérelmet nyújtott be melyben 1958 március 14-én 40.211/1958 számú határozat megváltoztatását kéri’ evezett kérelmét az FM Állami Gazdaságok Főigazgatóságához juttatta el és azt a Foigazgatosag - nagyon helyesen - akkor továbbította, amikor munkahelyéről részletes információt küldtek. A beérkezett információk alapján Bartha László az ellenforradalmi időszakban es azóta is igen józan magatartást tanúsít, és munkáját vezetőinek megelegedesére végzi. Mindezek alapján nevezett visszavételét, egyidejűleg a fentebb idézett Főigazgatói határozat hatályon kivül helyezését javasolom. Dr. Sályi Gyula egyctemi tanár, a Főiskola igazgatója. * Budapest 1962. február 13. Benyújtott kérelmére értesítem, hogy az Állatorvos-tudományi Főiskolára történő visszavételét a Földművelésügyi Minisztérium 30.797/1962. sz. alatt engedélyezte.!...] Fofskolaf 31 Népk0zlársaság Elnökl ácsának 1962. évi 22. sz rendelete 19.§. (2) egyetemmé nyilvánítja a Az iktatási számon található a Dolinszki Vera és Bölcskei István visszavételét engedélyező irat is 195

Next

/
Oldalképek
Tartalom