Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)
Forrásközlés
442. Budapest, 1961. október 7. Intézetek létesítésének javaslata Iktatószám nélkül FM Szakoktatási és Kísérletügyi Főigazgatóság. Agrár-felsőoktatási Osztály Hivatkozással a f. évi augusztus 5-én kelt 64.135/1961. sz. rendeletre a következőket jelentem. A tanszékvezetőkkel és a Főiskolai Tanács ülésén történt megbeszélés alapján három tanszéknek intézetté való átszervezésére teszek javaslatot, ezek: a járványtani, az általános állattani és parazitológiai, valamint az élettani tanszék. A nevezett tanszékeknek intézetté való átszervezését indokolja, hogy bennük részben önálló kutatók dolgoznak, részben pedig oktatóik - kisebb órarendi megterhelésük miatt - a többi tanszék oktatóinál behatóbban foglalkozhatnak kutatással, továbbá, hogy kialakult és jelentős kutatási irányuk van. végül, hogy bennük részben mái' kutatói laboratóriumok működnek /helmintológiai laboratórium/, illetve ilyenek rövidesen kialakulnak /izotóp laboratórium/. [...] 443. Budapest, 1961. október 20. Csek János dr. elhalálozása 404/1961.(1) Az Állatorvos-tudományi Főiskola Tanácsa és Vezetősége nevében tudatom, hogy dr. Csek János tanszékvezető egyetemi docens, az Állatorvosok Lapjának főszerkesztője 45 éves korában 1961. október 19-én a szentesi kórházban elhunyt. Dr. Csek János 1941-óta az Állatorvos-tudományi Főiskola oktatója, s 1957. júniusától a Beldiagnosztikai tanszék és Rendelőintézet vezetője volt. A Főiskolán eltöltött 20 év alatt nemcsak a hallgatók elméleti és gyakorlati oktatásában vette ki tevékenyen a részét, hanem aktivan közreműködött a gyakorlatban működő állatorvosok továbbképzésében is. Az Állatorvosok Lapjának szerkesztőségében végzett odaadó és áldozatkész munkájával nagymértékben hozzájárult a magyar állatorvos-tudomány terjesztéséhez és a legújabb tudományos eredmények megismertetéséhez. Családi életében is példamutató volt. Eltartotta feleségét, 4 gyermekét és két öreg szülőjét. Hosszú betegsége miatt családja jelenleg nehéz anyagi körülmények között él. Érdemeire és nehéz családi körülményeire való tekintettel kérem a Főigazgatóság hozzájárulását ahhoz, hogy dr. Csek János egyetemi docenst a Főiskola saját halottjának nyilváníthassa. [...] Dr. Sályi Gyula. 444. Budapest, 1961. október 23. A spanyol polgárháború évfordulójának megünneplése 410/1961.(5) A Magyar Partizánszövetség felkérése alapján felkérem Rektor /Igazgató/ Elvtársat, hogy a spanyol nép szabadságharcának 25. éves évfordulójáról november 10-20. napja között, 187