Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/2. 1953-1962 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2003)
Forrásközlés
Főigazgatóságot, hogy ezek ügyét tegye újabb megfontolás tárgyává. Vegye figyelembe azt, hogy 1/ ezek az októberi és az azt követő időkben a legnagyobb mértékben kifogástalan magatartást tanúsítottak. 2/ azalatt, amíg ki voltak zárva, beigazolták hogy államunk hasznos munkásai /az egyik kétszeres sztahanovista, kettő közülük a mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést kapott/, 3/ a volt csendőr ellen sem volt kifogás csendőr ideje alatt s hogy a néphadsereg tart. hadnagya. 4/ a szigorlóról /Tóth Zsigmond/ az oktató személyzet azon tagjai, akik őt ismerik, a legjobb információt adták és adják, s hogy amnesztiában részesült. Nyugodtan állíthatom, hogy ezek az emberek nem ellenségek, s nem selejt emberek. Ha ellenségek lettek volna, azt éppen tavaly megmutathatták volna. Dr. Mócsy János egy. tanár, igazgató, [ld. még 333, 344, 349, 355, 357, 375.] 359. Budapest, 1957. november 12. Felterjesztés az Állatorvos-tudományi Főiskola egyetemmé válása ügyében 856-98/1957. Dögéi Imre földművelésügyi miniszter, Budapest. Miniszter Elvtárs! A Közalkalmazottak Szakszervezete Állatorvos Csoportjának f. év szeptember hóban tartott közgyűlésén elfogadott határozati javaslatok között szerepel támogatása annak a régi és jogos kívánalomnak, hogy az Állatorvos-tudományi Főiskola egyetemi jellege az elnevezésben is kifejezésre jusson. Az elnökség felkérte a Főiskola tanácsát, hogy e határozat sikeres végrehajtása érdekében nyújtson számára támogatást. A Főiskola tanácsa f. évi október havi ülésén foglalkozott ezzel a kérdéssel és egyhangúan úgy határozott, hogy ennek a régi és a Főiskola által már több ízben hangoztatott törekvésnek megvalósítása érdekében együtt fog működni a Szakszervezet Állatorvos Csoportjával. E határozat alapján az alábbiakban sorolom fel röviden azokat a tényeket, amelyek az Állatorvos-tudományi Főiskola nevének egyetemmé változtatását indokolják. A magyarországi állatorvos-képzés 170 éves múltra tekint vissza, működésének kezdetét 1787. évi február hó 6-tól számítjuk. Alapításától kezdve 1851-ig a Budapesti [Pesti] Egyetem Állatgyógyászati tanszékeként működön. Az egyetemtől való fuggetlenítése után 1899-ig mint akadémiai, illetőleg mint főiskolai rangú intézmény fejtette ki tevékenységét; ettől kezdve 1933-ig [1934-ig] a jelenlegi helyzetnek megfelelően mint egyetemi rangú főiskola, majd 1952-ig mint az Egyetem eg>ak osztálya, illetőleg kara, működött. 1952-től kezdődően önálló intézménnyé alakult, mint egyetemi jellegű főiskola és ez a jelenlegi helyzete is. E rövid történelmi áttekintésből kitűnik, hogy a magyar állatorvos-képzés 170 esztendeje egyetemi keretek között indult meg, s fennállásának ideje alatt Főiskolánk túlnyomó részben, mint egyetem, illetőleg mint egyetemi jogokkal felruházott felsőoktatási intézmény működött. Több mint ötven esztendővel ezelőtt már rendelkezett az egyetemeket megillető jogokkal /doktorrá avatás, magántanári képesítés, stb./ és történelmének utolsó időszakában — eltekintve a legutóbbi 5 esztendőtől - egyetemi kar volt. E tények szembeszökővé teszik annak a helyzetnek a sérelmességét, amelybe intézményünk a 97/1952 /X.13./ Mt. sz. rendelet nyomán került, és amelyben jelenleg is van. Az egyetemi Állatorvos-tudományi Karból főiskola létesítése külsőségeiben egy olyan intézmény lefokozását jelentette, amely egyetemi 117