Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez V/l. (1945) 1946-1952 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 7. (Budapest, 2002)

Forrásközlés

Magam részéről megjegyzem, hogy Oláh Endre évismétlésre utasítása azzal a bonyodalommal jár, hogy mint évfolyamismétlőnek már nem négyéves, hanem ötéves évfolyamot kell elvégeznie és így' lényegében két év megismétlésére utasította őt Igazgató Elvtárs. Ezért ebben az esetben, amennyiben egyedüli évfolyamismétlő volna a IV. éven, helyes lenne megfontolás tárgyává tenni egy újabb pótvizsga engedélyezését. Szakái Sándor csoportvezető. *Földmüvelésügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztály, Felsőfokú Oktatási Osztály. Szakái Sándor elvtárs, Budapest. D*-78-600/1952.II.3. sz. átiratára válaszolva közlöm, hogy Fodor Ernő állatorvostan-hallgatónak azért kellett megismételni a II. évfolyamot, mert takarmányozástanból háromszor tett sikertelen vizsgát. Oláh Endre IV. éves hallgatónak Rákosi elvtárs titkárságához írt panasza nem helytálló, mert őt bár parasitológiából háromszor bukott, nem utasítottuk évismétlésre, tekintettel arra, hogy ismétlése esetén két évet veszített volna /ismétlés esetén az 5 éves tanterv szerint folytatta volna már tanulmányait/. Budapest, 19521. november 9. Dr. Csiszár Vilmos főisk. igazgató. *Fodor Emö II. éves főiskolai hallgató évismétlésre utasítása tárgyában f. év november 9-én kelt [...] igazoló jelentését nem fogadom el. Fodor Emő kérelmeiből ugyanis az derül ki, hogy ö csak két ízben szigorlatozott takarmányozástanból elégtelen eredménnyel s ő az egyetlen, aki részére Igazgató Elvtárs harmadik vizsgaalkalmat nem engedélyezett, ugyanakkor - állítólag - az év folyamán engedélyt kaptak harmadszori pótvizsgára olyanok is, akiknek nem egy, hanem két tárgyból volt vizsgaelmaradásuk. A tanév megkezdésekor meglévő eredeti feljegyzéseim szerint megbeszéltük a tanulmányi osztályvezetővel, hogy évismétlésre a 11. évfolyamon csupán Nyári János nevű hallgatót fogja utasítani. Kérem Igazgató Elvtársat, hogy' az ügyet ismét vizsgálja ki, különösképpen mivel Fodor Emő édesapja sztahanovista munkavezető, aki 4 gyermekes családot tart el. Szakái Sándor mb. osztályvezető. 239. Budapest, 1952. november 3. Tanácsülési jegyzőkönyvek minőségét kifogásolja a minisztérium 856-111/1952. A tanácsülésekről beküldött jegyzőkönyvek tartalmukban, összeállításukban nem ütik meg a kívánt színvonalat. A felvett jegyzőkönyvek sok esetben másként rögzítik a beszámolókat és hozzászólásokat, mint ahogy azok tényleg elhangzottak. A tanácsüléseken felvetődött javaslatok, vélemények hibás jegyzőkönyvbe vétele akadályozza azok megfelelő felhasználását és csökkenti a tanácsülési határozatok jelentőségét. Nem szabad előfordulnia olyan hibáknak, mint pl. az Állatorvos-tudományi 192

Next

/
Oldalképek
Tartalom