Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

konstrukciókba bocsátkozott, hanem a forrástkritikai módszerrel megrostált levéltári anyagot dolgozta fel, és csak így vont le következtetéseket. Történészi teljesítményéért 1949- ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Számos önálló kötete közül csak néhányat emelek ki: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (1950), Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez (1951), A Habsburg abszolutizmus osztálypolitikája Magyarországon (1963), A Magyar Történelmi Társulat száz éve (1967), Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (1988).

A gazdag történészi termés mellett Ember Győző mint levéltáros is nagyot alkotott. Szervezési és szakmai vonatkozásban, valamint a levéltártan művelőjeként időtálló teljesítményt ért el. Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy három évtizedes főigazgatói működése során neve összeforrt a Magyar Országos Levéltárral. Irányította az 1945-ben és 1956-ban súlyos károkat szenvedett intézmény helyreállítási munkálatait, s már főigazgatósága első éveiben végrehajtotta a szervezeti reformot. Három nagyobb osztályba vonta össze a korábbi apró részlegeket. így alakult ki az Országos Levéltár új szervezete, amely kisebb kiegészítésekkel egészen 1980-ig fennállt. Az általa oly meggyőzően hangoztatott kettős levéltári feladatkörnek megfelelően az iratok biztonságos megőrzését és használhatóvá tételét tekintette elsődleges teendőnek. Ennek az alapelvnek megfelelően honosította meg a korszerű állományvédelmet. Nagy súlyt fektetett a gyűjtőterületi munkára.

A levéltári anyag feldolgozásának céltudatos programját Ember Győző dolgozta ki és irányította a végrehajtást. Munkatársai közreműködésével az 50-es évek elején megvalósította a teljes körű alapleltározást, amely az iratok számbavételén kívül a további feldolgozó munka alapjául is szolgált. Irányításával alakult ki az Országos Levéltár iratállományának ma is érvényes egységes rendszere, s a 70-es évekre megvalósult az intézmény teljes, közel 35 ezer folyóméteres iratállományának ún. középszintű rendezése és mintaállványozása. Jól használható segédletek (ismertető leltárak, repertóriumok) készültek és jelentek meg. Az 50- es évektől kezdve sorra láttak napvilágot az intézmény négy sorozatba tagolt, forrásközléseket, hivataltörténeti, forrástudományi munkákat és ismertetőleltárakat tartalmazó közismert „sárga” kötetei. A történészek és más levéltárhasználók sokat köszönhetnek Ember Győzőnek azért, hogy igen sok ellenállást is leküzdve elvégeztette a felsorolt rendezési, segédletkészítési munkákat. Enélkül ma szinte elképzelhetetlen lenne a kutatómunka!

Ember Győzőnek elévülhetetlen érdemei vannak a levéltártudomány hazai meghonosításában és művelésében. Tevékenységét többen bírálták annak idején, de ma már világosan látható, hogy neki volt igaza. A levéltáros szakma nem lehet meg elméleti és gyakorlati tapasztalatainak tudományos feltárása és közreadása nélkül. Ezt ismerte fel Ember Győző, s a nemzetközi tapasztalatokat felhasználva végezte szakadatlan energiával, nagy tudással levéltáriam munkásságát. Olyan hézagpótló, egységes rendszerbe összeálló művekért hálás neki a szakma, mint pl. a segédletekről, a levéltári rendezésről és kiadványkészítésről írt munkák, vagy az 1982-ben megjelent Levéltári terminológiai lexikon. 1954-ben ő támasztotta fel a hosszú évekre elhallgattatott Levéltári Közleményeket. Az újkori magyar közigazgatás történetének tudós kutatóját, egyedülállóan nagy levéltárosunkat vesztettük el Ember Győző halálával. Már nem tudta megvalósítani az Államtanács 1761-1768 közötti magyar politikájáról tervbe vett munkálatát, amelyben az 1945-ben elpusztult bécsi iratanyagról készített kivonatait is közölte volna. Jó lenne, ha valaki majd be tudná fejezni e megkezdett munkát.

99