Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

mérés története 1890-1920, vagy a Szintezési munkálatok Magyarországon 1820-1920 című munkái. Ez az érdeklődés vitte őt egyre közelebb a saját levéltári kutatásokhoz, ezen belül is elsősorban a levéltárakban őrzött régi térképanyag felé. Fáradhatatlan kutatóenergiája és szervezőképessége itt is sokféle szempontból megmutatkozott. Kezdve a Vay-család elveszettnek hitt golopi levéltárának megmentésétől és rendberakásától Mikoviny Sámuel eddig nem neki tulajdonított kéziratos térképeinek felfedezésén át az e nemben legjelentősebb vállalkozásáig, melynek során elsősorban a VITUKI és emellett a Mezőgazdasági Múzeum és a Műemlékfelügyelőség anyagi támogatásával az Országos Levéltár ügyiratokban őrzött térkép- és tervanyagát tárta fel, emelte ki és katagolizáltatta. A 23 ezer térképet és 600 tervet magában foglaló gyűjtemény katalógusának I. kötete 1976-ban megjelent. E valóban hatalmas munkának - az újabb évek legnagyobb levéltári feltárásai egyikének - szervezésével és irányításával Bendefy beírta nevét a magyar levéltárak történetébe is. És e kor történetírásáéba is, - hiszen az így feltárt térképanyag nyomán a múlt Magyarországának a szó szoros értelmében is vett képe az eddiginél sokkal világosabbá, sokkal érthetőbbé vált.

A középtermetűnél valamivel alacsonyabb férfi volt, élénk kifejező arccal, fürge, vidám pillantással. S bár többnyire vastag sétabottal járt, szinte mindig nagyon is sietős mozgásban lehetett látni, készen új vállalkozásokra, telve új tervekkel és új gondolatokkal. De amint ezek megvalósulását, úgy nagy feltáró munkáinak eredményét, valódi teljes hasznosíthatását is már nem érhette meg. Halála a magyar levéltárak és általuk az egész magyar történeti kutatás számára is fájdalmas veszteség, - munkáinak eredményei az őt ismerők ugyancsak velük együtt elmúló emlékezetén túl is meg fogják őrizni fáradhatatlan, mozgékony szellemének, széles tudásának és igazáról meggyőződött ügyszeretetének emlékét.

Vörös Károly LK, 1978. 305-306. p.

Benedekfalvi Gáspár (1903-1970)

Debrecenben 1903. január 25-én született. Ősei a Szepességből származtak, ahonnan a magyar nemzetnek annyi hű és tehetséges fia. Mongolosan ferde vágású szemének, olajbarna arcának s mindennaposnak mondható német nevének (amelyet a német nácizmussal szembenállása bizonyságaként cserélt fel nemesi előnevével) sajátos ellentétét talán anyai ősei magyarázzák. (Édesanyja Pávai Vájna leány volt.)

A humán beállítottságú szellemi pálya szinte minden próbáját megállta, 1921-ben érettségizett, a következő évben tanítói, 1926-ban bölcsészdoktori és középiskolai tanári, 1929- ben jogi doktori oklevelet szerzett. 1942-ben a debreceni egyetem a történelmi segédtudományok magántanárává habilitálta. Közben, 1927-ben levéltári kezelői vizsgát tett. Hivatali pályafutását a miskolci Evangélikus Tanítóképzőintézet tanáraként 1927-ben kezdte meg; 1928-ban a debreceni egyetem tanársegéde, 1930-ban Borsod megye főlevéltárosa, 1950-től a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közlevéltár, ill. a területi levéltárak nevének megváltoztatása után, a Miskolci Állami Levéltár vezetője lett. 1959-ben életerejét évek óta sorvasztó betegsége miatt nyugdíjazását kérte.

Levéltárosi működésének eredményeit, mint csaknem valamennyi vidéki levéltárosunkét, a második világháború megsemmisüléssel fenyegette. Lassan, de feltartóztathatatlanul progrediáló betegsége ellenére levéltárának a levéltárak államosítása után a Zemplén megyei (sátoraljaújhelyi) s a miskolci városi levéltárral megnövekedett és csaknem tucatnyi „raktár51