Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

szarvasmarha tenyésztés a Dunántúlon 1880-1914) szintén a magyarországi mezőgazdaság történetéhez kapcsolódik. Csakúgy, mint a 70-es évek közepétől megjelent úttörő jelentőségű művei - köztük a Magyarország története 7. kötetének agrártörténeti része amelyekben új, széles alapokon nyugvó kutatási módszer felhasználásával tárgyalja a paraszti gazdálkodásnak, életmódnak a XIX. század közepétől az első világháborúig terjedő időszakban végbement fejlődését változásait. Ebbe a témakörbe sorolható a 150 éves Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola történetét bemutató műve is. Táncsics Mihály élete, munkássága már pályája kezdetén fölkeltette érdeklődését s ezzel később is több ízben foglalkozott. Az évek múltával a Történettudományi Intézet munkájában egyre inkább számítottak rá, nemcsak mint kiváló munkatársra, szerzőre, hanem mint jó vezetői képességekkel rendelkező irányítóra, szervezőre is. 1959-től 1963-ig vezette az Intézet pozsonyi kirendeltségét eredményes munkát végezve a forrásfeltárásban s egyúttal jó kapcsolatokat építve ki Csehszlovákia és Magyarország tudományos együttműködése terén. 1975-tól kezdve ő szerkesztette az „Értekezések a történeti tudományok köréből” című sorozatot. Szerzőként és szerkesztőként is dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia másfélszázados jubileuma alkalmából megjelent köteten, ő végezte az örmény-magyar kulturális és történelmi kapcsolatokról örmény-magyar közös vállalkozásként készült kötet szerkesztői munkáját s írta meg ennek számára a magyarországi örmény társadalom történetét. (A mű magyar nyelvű kiadását azonban már nem érhette meg.) Utolsó, még kéziratban levő munkája a magyarság néprajzának új kiadása számára készült a magyar parasztságnak a jobbágyfelszabadítástól 1945-ig megtett küzdelmes útjáról. írásai mellett előadásaival, a tudományos fórumokon elhangzott felszólalásaival is hozzájárult a történettudomány előbbre viteléhez, új eredményeinek megismertetéséhez. A nemzetközi tudományos konferenciákon sikeres részvételével megbecsülést szerzett tudományos munkásságának és egyben a magyar tudományos életnek is. Tartalmas, szép életét fájdalmasan korai vég zárta le. Valamennyien, akik személyesen ismertük őt, értékes alkotó munkáján kívül életműve szerves részének érezzük egész magatartását az őt családjához, szülőföldjéhez, barátaihoz fűző bensőséges kapcsolatait és a szó valódi értelmében vett tiszta emberként emlékezünk rá, aki egész élete folyamán hű maradt önmagához és a becsülésre méltó emberi értékekhez.

Felhő Ibolya LK, 1984.1. sz. 104-105. p.

Vörös Károly (1926-1996)

Nem sokkal azután, hogy betöltötte a 70. életévét érte utol a halál a hosszú ideje súlyosan beteg történészt. Kivételes alakja volt Vörös Károly mind a történetírásnak, mind a levéltárügynek. Felnőtt alkotó életének egyharmadát töltötte a levéltárak szolgálatában, és fennmaradó kétharmad részt múzeumban, illetve zömmel az MTA Történettudományi Intézetében dolgozva teljes egészében a történeti kutatómunkának szentelhette. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, aki még a Horthy-kori nagy történészek tanítványa lehetett a budapesti egyetemen: 1944-48 között, amikor Vörös a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának a hallgatója, még tanított Domanovszky Sándor, Hajnal István, Szentpétery Imre vagy Huszti professzor, akiket tanáraiként tartott számon.

Tőlük alapos felkészítést kapott az 1949-ben történelem-latin tanár szakos diplomát szerző fiatalember, olyat, amelynek eredményeként azon nyomban, 1948 decemberében beléphetett díjtalan gyakornokként a Magyar Országos Levéltár állományába. Rövid itüét után, két év

403