Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

már többé nem tudott. Emberileg is annál többre kell értékelni ilyen körülmények között azt a munkát, melyet Vevér a magyar levéltárügy központosítása után mint már a Veszprémi Állami Levéltár vezetője, a nyugalomba vonulásig még hátralevő három és fél évben végzett. Mert akkor, mikor a központosítás révén a levéltáros munkája elé ismét célokat, mégpedig minden korábbinál nagyobb perspektívájú célokat állítottak, ő - ha már nem is fiatalos lendülettel, de becsületesen, a mindig kötelességtudó ember őszinte segíteni akarásával, nem egyszer túl- menve azon is, amit számára kora és egészségi állapota még egyáltalán megengedhetővé tett - erejét és igen alapos szakismereteit mind e célok szolgálatába állította. Nem volt könnyű feladata. A területileg megnövekedett megye távoli községeiben pusztulással fenyegető községi, uradalmi, egyházi iratanyag begyűjtése, a meginduló gyors selejtezések ellenőrzése és támogatása, a szűk és rendezeüen levéltári helyiségek rendberakása és beállványozása. A hétről hétre, egymásra torlódó új meg új feladatok megoldása, (melyhez elégséges számú segítség mindvégig nem állott rendelkezésére), kielégítése a központosítás igényeit megfogalmazó fiatalos türelmetlenségnek és ellensúlyozása a „régi” tisztviselővel szemben még nem egyszer jelentkező bizalmatlanságnak - együttesen olyan terhet jelentettek, melynek maradéktalan el- hordozása fiatalabb és optimistább ember vállát is alaposan lehúzta volna. De a három és fél esztendő alatt, míg vezetőként még a levéltár élén állt, Vevér Emil vállalta és vitte ezt a terhet, becsületes emberként soha nem keresve kibúvót alóla. 20 év eredményeiben jórészt hamuvá vált levéltári munkája után azokat az új alapokat, melyeken a Veszprémi Állami Levéltár mai munkája is nyugszik, legnagyobbrészt még egyszer az ő áldozatkész, lelkiismeretes munkája vetette meg. Emlékét tisztelettel és kegyelettel őrizzük.

Vörös Károly LK, 1961. 273-274. p.

Vitái József (1901-1985)

Megkésve kaptuk a hírt, hogy Vitái József az Esztergomi Állami Levéltár 1965 óta nyugdíjas igazgatója életének 85. évében elhunyt.

Vitái József 1901. február 4-én született a Pozsony vármegyei Vágszerdahelyen. Tanító apja Esztergomban írással és lapszerkesztéssel is foglalkozott, hosszú éveken át állt az Esztergom és Vidéke c. lap élén. Vitái József az esztergomi bencéseknél tanult, majd Budapesten érettségizett. Idős korában is nosztalgiával emlegette a budapesti Orvostudományi Egyetemet, ahol tanulmányait megkezdte, de anyagi okokból vissza kellett térnie a szülői házba. Komárom-Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék levéltárába az Országos Levéltárban letett szakvizsga után kisegítő levéltárosként került 1933-ban. Három évvel később helyettes vármegyei főlevéltáros lett, majd 1937-től kezdve főlevéltáros. 1938-tól a második világháború végéig az ismét önálló Esztergom vármegye főievéltárosaként dolgozott. A felszabadulás után folytatta működését, de a megváltozott körülmények között eléggé idegenül mozgott. Az államosítást, majd a megyeszékhelynek Tatabányára kerülését követően elsősorban a belső munkákkal foglalkozott, a központilag irányított nagy rendezési munkák őrzik keze munkáját. Tapintattal és gondosan látta el az esztergomi egyházi levéltárak kettős kezelésénél az állami feladatokat. Esztergom vármegye nemes családjainak a harmincas években megkezdett történetét nem folytatta, kisebb, rendezési munkával foglalkozó cikkei közül egy-kettő jelent meg a Levéltári Híradóban. 1970-ben a felszabadulás negyedszázados évfordulóján a Komárom Megyei Tanács kitüntette, mint az egyik 1945-ös vármegyei főtisztvise401