Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
1957 őszétől két évtizedes miniszteriális vezetői beosztás. Kiváló latinos lévén kényes volt a szavak eredeti jelentéshasználatára: szolgált, segített, előmozdított. Szolgálata az eladdig számára szinte ismeretlen levéltáros szakmához kötötte. Egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy becsülte, megbecsülte, felismerte és elismerte munkatársai szakmai tudását. A sors különös iróniája (amihez szinte különös érzéke volt.), hogy az 1969. évi levéltári törvény, melynek megszületéséért oly sokat tett, három nappal élte őt túl, az újabb pedig az ő nekrológjával egyazon folyóiratszámban került napvilágra. Egyike volt azoknak, akik annak idején felismerték, hogy az 1960-as évekre az iratkezelési reformok kudarcot vallottak, s ezért a levéltárakéval azonos őrzési és kezelési követelményeket kell támasztani az irattárakkal szemben is, a levéltárak pedig, és különösen a területiek a túlzsúfoltság miatt kerültek súlyos helyzetbe. Azzal, hogy sikeresen védte a levéltárakat, mint tudományos intézményeket a „levéltár-centrikusság” ellen, előmozdította a társadalmi ismertséget is szerző honismereti, helytörténeti kiadványok megjelentetését és ezzel a levéltárosok hozzájárulását az 1960-as években fellendült történelemtudományi kutatásokhoz. Központi irányítással folytak az üzemi bizottságok, a földosztás és más sors- és évfordulós kötetek országos anyaggyűjtései és láttak napvilágot olyan, akkor vitatott történelmi személyiségek, mint Horthy Miklós és Bethlen István titkos iratai is. A hivatali szolgálatban konok fegyelmezettség, az emberekkel való baráti- és az azzal gyakorta határos munkakapcsolatokban követésre méltó empátia vezérelte segítőkészség voltak célravezető vezetői eszközei. Az 1956-ot követő emberpróbáló években merőben ellentétes politikai indíttatású embereket mentett át és alapértékeihez tartozó kompromisszum-készségével meg is teremtette számukra a nyugodt munkavégzés lehetőségét. Commissiója idején váltak az általános, majd a szaklevéltárak a primer források mellett azok kutatói és mások számára biztonságos őrzőhelyekké. Az egyházak gyűjteményi központjai és a Levéltári Igazgatóság együttműködése és összehangolt tevékenysége tette lehetővé a nehézkesen induló iratbegyűjtést, számos politikai ellenérzést, sőt ellenvetést sikerült közmondásos meggyőző képességével legyőznie. Nagy kedvvel és szakértelemmel szervezte az azóta is csak hiányként emlegetett rendszeres szakmai továbbképzéseket, elévülheteden érdemei vannak (voltak) a levéltáros társadalom együvé szervezésében. Különös, nővéri gondoskodással vette körül a fiatalokat. Generációm számos tagja emlékezhet arra, hogyan segítette őket a pálya- és életkezdés munkahelyi és családi problémáinak megoldásában, milyen bölcsességgel egyengette ki magánéletük vargabetűit is. Számára a téüenséggel súlyosbított tehetetlenség és az élet összebékíthetetlen fogalmak voltak. Mindenkit türelemre intett - Ő Maga várni soha nem tudott. A hosszú heteken át Őt néma mozdulhatatlansággal megalázó halál késett... Nem akarta, hogy bármi fennmaradjon belőle, 1995. július 20-án elbúcsúztattuk ugyan, de emlékét még életében szétszórta... Petri Edit LK, 1996.1 -2. sz. 218-219. p. Ül Az emberi minőségről és tisztességről szeretnénk néhány emlékező és emlékeztető szót szólni. Olyan tulajdonságokról, amelyek nélkül a szakmai jártasság sem képes valóban kibontakozni, és amelyek szakmai orgánum hasábjain említést érdemelnek. Tesszük ezt olyan valaki búcsúztatásakor, aki kemény időkben tett tanúságot jelleméről, amikor a gyengébbek bizony köny- nyen alkalmazkodtak a politikai elnyomás kívánalmaihoz, és amikor a szélsőség - akkoriban a szélsőbal - szóvivői embertelen módszerek alkalmazását is elfogadhatónak tartották, saját vélt igazuk érvényesítése érdekében. Varga Sándomé, akit a Levéltári Osztály helyettes vezetője395