Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

István Bazilika pincéjében elhelyezett iratanyag selejtezési munkáival kezdte. A levéltár vezetése azonban hamar felismerte munkabírását és szervezőképességét, ezért rábízta a székesfővárosi tanácsi iratanyag költöztetését a bazilikái pincéből az elkészült Heinrich István utcai részlegbe. Fél évtizeden át volt ezen iratok értő kezelője és a kutatók biztos támasza. Nyugdíjasként, lelkész! munkája mellett az Unitárius Teológiai Intézet igazgatója. Számos, az unitarizmussal foglalkozó tanulmány, dolgozat megírása fűződik nevéhez. Egy, a vallásos hitet elutasító, azt semmibe vevő világban vallotta szilárdan egyháza alapítójának egyik mesterével, Honterussal: „A hit dolgai szentek az ember életében, és ennek megérzése nélkül élni sem lehet. „ Műveltsége, bölcsességgel párosult humora és szeretete egy sivár, szellemtelen korban sokunk számára jelentett menedéket. „Tehetség és szorgalom; erkölcsi magatartás és hűség; emberbecsülés és szolgálat...” - a sorok, amit egyházának alapítójáról, Dávid Ferencről írt, rá éppúgy jellemzőek voltak.

Czaga Viktória LSZ, 2007. 3. sz. 100. p.

Szászi András (1908-1965)

Adatokat keresve a róla írandó megemlékezéshez, akadt kezembe a következő írás:

„Önéletrajz. 1908. szeptember hó 8-án születtem Aszód községben. Apám néhai Szászi András vasúti raktári munkás, majd gyári munkás volt, meghalt 1930. június 5-én. Anyám Opalszki Mária. Az elemi iskola 5 osztályát végeztem az aszódi elemi népiskolában. Nős vagyok, feleségem Bogárdi Erzsébet. Két gyermekem van: Anna, Zilahi István honv. százados felesége, András pedig honv. főhadnagy. Aszód községben Hatvani út 6. szám alatt lakom az anyámmal és húgommal közös tulajdonunkat képező kis családi házban, amely annakidején az OFB által juttatott házhelyen FAKSZ kölcsönnel épült. 1933. október 31-én mint altiszt kerültem az Országos Levéltár alkalmazásába, azóta itt vagyok alkalmazva. Megemlítem, hogy 1950-ben bírálataimért rendelkezési állományba helyeztek, majd amikor beigazolódott, hogy a rendelkezési állományba helyezésem jogtalan volt, két hónap múlva rehabilitáltak és ezzel a sérelmet orvosolván, az állásomba visszahelyeztek. 1946. évben az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium levéltári segédtisztté átminősített, s ebben a minőségben voltam alkalmazva 1950-ig. Akkor - a fizetésrendezés alkalmával - a végzett munkám alapján levéltárosi munkakörbe soroltak be, s azóta ezt a munkakört töltöm be. Kezdetben az Országos Levéltár miniszteriális osztályán dolgoztam. Ez később II. osztály elnevezést kapott, ezért jelenleg a

II. osztály beosztottjaként dolgozom. Feladatom a Belügyminisztériumi Levéltár referensi teendőinek ellátása. Erre 1957. évben kaptam megbízást. Előzőleg az 1956. november 6-án keletkezett tűzben elhamvadt Igazságügy minisztériumi Levéltár referensi teendőit végeztem.

Budapest, 1961. november 21. (Szászi András)” Az e curriculum vitae keltezését követő rövid néhány év után Szászi András megbetegedett és 1965. március 6-án elhunyt. Egy egész életről számol hát be az életrajz - és milyen szerényen. Nem szól életének azokról az esztendeiről, amelyeket mint téglagyári fizikai munkás, majd egy szegény emberek gondjaival bajoskodó ügyvéd mellett töltött el. Ezek voltak pedig az ő egyetemi évei, amelyek kemény munkára és a kisemberek gondjaival való odaadó törődésre nevelték. Szászi Andrásra gondolva - a kiváló veleszületett képességek mellett, melyeket sohasem szűnt meg csiszolni -, ezek a tulajdonságok jutnak eszünkbe. De nem szól az életrajz arról sem, hogy ő volt az, aki Aszódon létrehozta a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének helyi szerveze348