Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
tett - térképkatalógusának összeállítását. Fő feladatát azonban a Szépirodalmi Könyvkiadótól kapott megbízás képezte: egy háromkötetes Széchenyi-válogatáshoz kellett sajtó alá rendeznie a legnagyobb magyar legfontosabb munkáit. 1987-ben a Levéltári Szemlében közzétett interjúban ezt a témát mint a magyar tudomány nagy adósságát és az abszolutizmus kori levéltár repertóriuma 2. kötetének összeállítását jelölte meg olyannak, amit mindenképpen szeretett volna befejezni. „Ha sikerül is még befejeznem az ... említett munkákat, életművem akkor is bizonyos mértékig töredékes marad. A kultúrtörténet területén nem írhattam meg a magyarországi könyvcenzúra történetét 1848-ig, amit fiatalon elterveztem. A közigazgatástörténet területén nem készítettem el azt a monográfiát, amely teljes, hiteles képet adott volna az önkényuralmi rendszer államának történetéről,...” - mondta az 1987-es interjúban, majd így folytatta: „Mindezek ellenére elégedett vagyok. Szerencsésnek érzem magam, mert olyan korban éltem, amikor minden területen lehetett nagyot alkotni. Az OL vezetése egy nagy levéltár tudományos feltárásának hatalmas munkáját bízta rám, ami csak egyszer adódik egy levéltár életében, s amit nagyrészt végre is hajtottam. Ez az a munkám, amit valóban maradandónak érzek s aminek az utókor bizonyára sokáig hasznát fogja látni.” A sors megadta a lehetőséget Sashegyi Oszkárnak: sokat betegeskedve ugyan, de befejezhette a Széchenyi-művet és megérhette a könyv megjelenését. A régen megérdemelt történelemtudomány doktora fokozatot is elnyerte 1993-ban. így alaposan sikerült csökkentenie életművének önmaga által érzett töredékességét! Sashegyi Oszkár halálával nagy tudású, szerény ember ment el közülünk. Nehéz időkben is megállta a helyét, mindig emberséges, igazságos volt beosztottaival. Sokat tanulhatott tőle az ifjú nemzedék, akár a szakmai ismereteket, akár az igényességet tekintjük. Szerencsések voltunk mi, akik vele vagy a környezetében dolgozhattunk. Kevesen vannak azok, akiknek annyit köszönhet az Országos Levéltár, az egész magyar levéltárügy és történelemtudomány, mint neki. Sashegyi Oszkárt 1994. november 12-én Óbudán a Jó Pásztor Nővérek templomában temették el. Emlékét az Országos Levéltárban mindörökké megőrizzük. Nyugodjon békében! Lakos János LK, 1995.1-2. sz. 5-7. p. Ж Nyolcvanadik születésnapján szerettük volna őt köszönteni. A sors ezt az ünneplési lehetőséget már nem adta meg számára. Szomorúan vettük a hírt, hogy Sashegyi Oszkár, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese, a történelemtudomány doktora 1994. október 25-én elhunyt, november 12-én kísértük végső nyugvóhelyére. Sashegyi Oszkár Budapesten született 1915. március 5-én. A budai érseki katolikus reálgimnázium diákjaként kapta meg az első szellemi útra valót a tudományos életpályára való felkészülésre. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán 1933-38-ig a magyar-német (angol) szakon végezte tanulmányait. Thienemann Tivadar tanítványaként készítette el doktori értekezését „Német felvilágosodás, magyar cenzúra 1800-1838” címmel. A téma megírásához már levéltári kutatásokat is végzett, s értekezése nemcsak az irodalom-, hanem a közigazgatás-történet eredményeit is gazdagította, így már első tudományos munkája előrevetítette azt, hogy szerzője nemcsak az irodalomtörténet, hanem a történettudomány más ágait is művelni fogja. Sashegyi már ekkor, akaratlanul is, kapcsolatba került a levéltári szakmával. Cenzúratörténeti kutatásait az 1940/41. évi bécsi ösztöndíjas tanulmányai alatt kiterjesztette II. József reformokban gazdag korszaká316
