Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Sashegyi (Kranzly) Oszkár 1915. március 5-én született Budapesten. Árvaszéki ülnökként tevékenykedő édesapja fiatalon, 41 éves korában elhunyt, az akkor hatéves fiút és hároméves húgát az édesanya csekély özvegyi nyugdíjából tartotta el és neveltette. Sashegyi Oszkár abban a budai gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, amely 1924-től mint II. kerületi érseki katolikus, angol tagozatos reálgimnázium működött. Saját elmondása szerint zömmel kiváló paptanárok tanítottak ebben a gimnáziumban. Itt alapozta meg német, angol és latin nyelvtudását, és itt fordult érdeklődése a történelem, elsősorban a felvilágosodás korának történelme felé. így természetes volt, hogy érettségi (1933) után a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karának hallgatója lett. Két évig a magyar, német és angol szakokat hallgatta, majd a harmadik évfolyamtól csak az első kettőt. Német irodalomból Thienemann Tivadar tanítványa volt, aki jelentősen befolyásolta további pályafutását. Thienemannál választotta doktori disszertációs témáját, a cenzúra 1800 és 1830 közötti történetét. Professzora javaslatára kezdte meg kutatásait az Országos Levéltárban. Itt, a kutatóteremben ismerkedett meg Szimonidesz Lajossal, akitől - bevallása szerint - sokat tanult. 1938-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, és szerzett magyar-német szakos középiskolai tanári oklevelet. 1939 elején summa cum laude minősítéssel tette le a doktori szigorlatot. Doktori disszertációja „Német felvilágosodás és magyar cenzúra 1800-1830” címmel jelent meg a Minerva Könyvtárban (1938).

Sashegyi Oszkár egyetemi tanulmányainak befejezése és a Trefort utcai gimnáziumban eltöltött tanári gyakorlóév után 1939 februárjától 1940. november 6-áig tényleges katonai szolgálatot teljesített. Soron kívül szerelt le, mert állami ösztöndíjat nyert el a bécsi Collegium Hungáriáimba az 1940/41-es tanévre. Helyét csak december végén foglalhatta el, ezért leszerelése után önkéntes gyakornokként rövid ideig az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott. Bécsben akkor a náci megszállás és a háború miatt kedvezőtlen viszonyok uralkodtak, nyomasztó volt a légkör, ennek ellenére nagy energiával folytatta cenzúratörténeti kutatásait elsősorban a Staatsrat rendkívül gazdag iratanyagában. Hazatérése után 1940. december l-jétől az Országos Széchényi Könyvtárba került vissza próbaszolgálatra, innen vonult be ismét a katonasághoz (1942. március - 1943. június), majd Jánossy Dénes főigazgató nógatására megpályázta az Országos Levéltár egyik megüresedett tudományos állását. Ezt elnyerve 1943. november 19-én lett az intézmény munkatársa. Ebben az időszakban (1941— 1943) több cenzúratörténeti írása jelent meg a Magyar Könyvszemlében. Országos levéltári szolgálatának elején gyakornokként ismerkedett a levéltári munkával. 1944. július l-jével levéltári segédőrré lépett elő, majd decemberben ismét katonai szolgálatot kellett teljesítenie. Csapattestével Németországba került, ahol amerikai hadifogságba esett. 1945. októberi hazatérése után országos levéltárnokként folytatta munkáját, ami akkor főleg a levéltárépületet és az iratanyagot ért súlyos károk felszámolásában való részvételt jelentette. Rövidesen ismét Bécsbe szólította őt a kötelesség: 1946 májusától két és fél éven át levéltári delegátusként és a Bécsi Magyar Kulturális Intézetek asszisztenseként tevékenykedett. Jobbára házgondnoki teendők hárultak rá, intézte az ösztöndíjasok ügyeit, részt vett a bécsi magyar kulturális rendezvények lebonyolításában, valamint az ottani magyar egyesületek újjászervezésében. Közben elkészült „Zensur und Geistesfreiheit unter Joseph II.” c. munkája, amelynek kinyomtatását meg is kezdték, de aztán leállították a nyomdai munkálatokat arra hivatkozva, hogy a megjelentetés „nem aktuális”. (Végül 1959-ben jelenhetett meg e mű, amelyet Sashegyi Oszkár összes írása közül a legjelentősebbnek tartott.) 1949. január 14-től újra az Országos

314