Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

ahol becsülettel végigjárta az árvaszéki díjtalan gyakornok (1934), az illetményszegődmé- nyes díjnok (1939), a vármegyei díjnok (1940) hivatali lépcsőfokait, hogy végül elérje azt a vármegyei irodatiszti státust (1948), amelyet annakidején édesanyja is betöltött. 1951. január l-jével került át a Levéltárak Országos Központja állományába, a 2. Sz. Állami Levéltárba kinevezve, mint levéltári kezelő.

Itteni köztisztviselői pályáját nem kísérték látványos események. Kétszeri miniszteri dicséret, törzsgárda tagság, 1968-ban pedig kiváló dolgozó lett. Tehát megkapta mindazokat az elismeréseket, amelyek akkoriban a pontos és megbízható munkát fémjelezték. Kollégái szakszervezeti bizalminak is megválasztották, hogy a maga csöndes modorában védelmezze a levéltár ügyeit a hétköznapokban. 1975. augusztus 31-én vonult nyugdíjba 44 és fél évi szolgálat után, mint előadó. Az ’50-es évek elején a Budapesti 2. Sz. Állami Levéltárban (másik nevén: Pest és Nógrád Megye Állami Levéltára) páratian munkatársi gárda dolgozott. Az akkori legfiatalabb igazgató (Lakatos Ernő) vezette, gyakran láttuk Wellmann Imrét, az egyik emeleti szobában már kutathatott, írhatott, de még nem publikálhatott Kosáry Domokos, máig emlékszem Jánosi Ferenc mosolyára, a gazdasági hivatalt egy leváltott rendőrtiszt (Köves- di Imre) irányította. A hivatali hierarchia alján voltunk mi, egymást évente váltó, egyetemre „előfelvett” fiatalok („időszaki levéltári alkalmazottak”), szinte ösztöndíjasai a jövőnek: Szakály Ferenc, e sorok írója, majd Párdányi Miklós. Napi munkánkat a kezelők osztották ki. Tőlük tanultunk mindent, amire a jó hírű gimnáziumok érettségije sem képesíthetett: a közigazgatás alapfogalmait, az iratkezelés technikáját. Edit „nénitől” (hiszen nekünk már az volt, szüléinkkel egyidősen, kétgyermekes anyaként) pl. azt, hogy a végeláthatatlanul sorjázó anyakönyvi bejegyzések mögött családtörténetek rejlenek, hogy a legkisebb adatnak is súlya lehet, hogy egy szakszerűtlenül érkeztetett, vagy tévesen reponált akta sorsokat befolyásolhat, tulajdonos jogokat, nyugdíjigényeket tehet semmissé. Akkor annyit érzékeltünk, hogy szeretet és derű vesz körül, ami feledtetni tudta a vármegyeháza egykori tömlöcének kifűthetetlen raktárhelyiségeit, a külső raktárak szórtságát. Ma már tudjuk, hogy a hajdanvolt vármegye legjobb, hagyományait közvetítette általa, általuk. Mert dinasztiák nemcsak a hírességek között léteznek. Megtartó értékek híján Petriné Hanusch Edit aligha dolgozhatott volna együtt édesanyjával, majd leányával, Petri Edittel éveken át. Évtizedeken át végezte az anyakönyvi állomány referenseként az utólagos bejegyzéseket. Most az ő neve mellé került, szintén utólagos bejegyzésként: „Elhunyt Budapesten, életének 88. évében, 2002. március 9-én.” Hosszan betegeskedve, a Pest Megyei Levéltár új, berendezett épületét már nem láthatta.

Kerényi Ferenc LSZ, 2002. 2. sz. 96. p.

Pleidell Ambrus (1900-1935)

Az Országos Levéltárat és általában a magyar levéltárügyet a közelmúltban ismételten súlyos veszteség érte. Eltávozott az élők sorából dr. Pleidell Ambrus országos allevéltárnok, folyóiratunk szerkesztője.

1900-ban született. Az elszakított Érsekújváron végezte középiskoláit, majd a budapesti Eötvös-Kollégium tagja s a tudományegyetem bölcsészeti karának hallgatója lett. Doktori oklevelének megszerzése után az 1924/25. években a Bécsi Magyar Történeti Intézet tagja volt, 1925-ben pedig az Országos Levéltár tisztviselői karába lépett. A tehetséges ifjú magas kulturáltságra tett szert, mely mindenfele tiszteletet szerzett neki. Vérbeli történetíró volt s

289