Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Országos Levéltárban szerzett levéltárosi képesítését, s így a főispán 1922. március 25-én kinevezte allevéltárossá, illetve megerősítette eddig viselt állásában. Még ugyanez év szeptemberében a megye főlevéltárnoka lett. A levéltári teendők végzésén kívül Baranya megyénél 1929-1947 között az anyakönyvi, törvényesítési, névváltoztatási, házasságkihirdetési, körözési, ipari, vásári, sajtó, egyesületi, illetőségi, állampolgársági ügyeknek is előadója volt, 1947-ben a megye nyugdíjazta, de 1950 végén, a levéltárak állami kezelésbe vételekor ismét levéltári szolgálatba hívták, és levéltárosként dolgozott 1957 tavaszáig, amikor 77 éves korában végleg nyugdíjba ment. Ami irodalmi munkásságát illeti: szerkesztette Baranya vármegye Hivatalos Lapját 1933-1944-ig, írt egy rövid összefoglalót Baranya vármegye történetéről, néhány dolgozatot a levéltári anyag selejtezéséről a Levéltári Híradóban, kisebb helytörténeti cikkeket a Dunántúli Naplóban és a Pécsi Műszaki Szemlében. Dolgozatait, cikkeit a pontosság, szinte aprólékosságba menő részletesség, a forrásanyaghoz való feltétlen hűség jellemzi. De a levéltári munkában is a lelkiismeretesség és alaposság volt tulajdonsága. Éppen ennek, évtizedes munkával szerzett szakismereteinek, kitűnő latin és német nyelvtudásának köszönhette, hogy oly eredményes munkát végzett az ifjú levéltáros nemzedék képzésében is. A Pécsi Állami Levéltár Baranya megyei levéltári anyagához a már 70-en felüli, de korát meghazudtoló szorgalommal tevékenykedő Mérő József készítette az első levéltári segédleteket, s az ő irányítása, gondos munkája teremtette meg az anyag mai rendezettségét.

Hosszú levéltári munkásság után 1963. december 27-én halt meg 84. évében, csendben, visszavonultan. S ha ezért csak későn emlékezve is meg róla, emlékét tisztelettel őrizzük.

Kopasz Gábor LK, 1966.1. sz. 173. p.

Miklósy Zoltán (1883-1962)

1962. február 22-én, egy kora tavaszi napsütéses délutánon temettük el az Országos Levéltár felszabadulás előtti egyik legismertebb munkatársát. Hosszú éveken keresztül a kutatóterem felügyelője volt s ilyenformán azok, akik az Országos Levéltárat tudományos kutatómunkájuk elvégzése céljából felkeresték, segítségének sokat köszönhettek. Nagy olvasottságával, széleskörű ismeretanyagával tudott támogatást adni s a kutatók figyelmét felhívni egy-egy forrásanyagra. Elsősorban természetesen a fiatalokat, a doktori értekezést készítő egyetemi hallgatókat vette pártfogása alá. Magánéletére is jellemző volt ez a nevelőmunka. Budafokról vonaton járt be, s akinek módjában állott, tapasztalhatta, milyen széles körű ismeretsége volt, mennyi szeretet és megbecsülés övezte, hiszen a város társadalmi életében tevékeny részt vett, a magyar múltból vett elbeszéléseivel, adomáival pedig fel tudta az érdeklődést kelteni a letűnt korok iránt.

A Nyitra megyei Lapásgyarmaton született 1883. március 12-én, 1909-ben szerzett tanári oklevelet. Vágyai a levéltárosi pálya felé vonzották, így tette le, mint soproni lakos, 1912-ben a levéltári kezelői vizsgát. Az 1912-1913. tanévben a sarkadi polgári iskolában tanított, de 1913. április 4-én kinevezték az ősi bányaváros, Selmecbánya főlevéltárnokává. Ottani szorgos munkáját máig bizonyítja sok száz Mohács-előtti oklevél borítékolása, keletfeloldása. 1915 decemberében leteszi a levéltári fogalmazói szakvizsgát. Az Országos Levéltárba szeretne kerülni. 1917-ben megpályázza az akkor üresedésben levő levéltári fogalmazói állásokat. Minthogy azonban az akkori harctéri szolgálatot teljesítő levéltári tiszteket nem előzhette meg, kénytelen megelégedni a levéltári tiszti kinevezéssel, s csak 1922-ben

263