Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
megszakították a szép reményekkel indult sorozatok további folytatását. Az állam már nem támogatta ezt a munkát, sőt az ilyen kutatásra vállalkozó történész üldözésnek is kitette volna magát. így tehát a régi Magyarország föld- és néprajza félúton elakadt. Csak tíz év adatott meg neki, hogy a budapesti egyetemen tanítson, intézetet vezessen. Tanítványai a rajongásig szerették, bár nem volt könnyű nála vizsgázni, szerda délutáni szemináriumain jól szerepelni. Igen igényes volt, mind magával, mind tanítványaival szemben. De ugyanakkor - hogy csak példát említsek -, ha egy tanítványa disszertációját kiadásra érdemesnek tartotta, maga járt el az illetékes hivatalokban, hogy a kiadásra szükséges összeget megszerezze. Hogyan is tudta volna a szegény diák a rendkívül magas nyomdai számlát kifizetni! Egyengette tanítványai elhelyezését, s figyelemmel kísérte későbbi pályájukat is. Ami a legmaradandóbb: történetírói munkái. Tisztelőinek, tanítványainak hatalmas tömege kísérte ki utolsó útjára, a temetőbe. Akik ott voltunk, éreztük, a magyar szellemi életnek óriását helyezzük nyughelyére. Bélay Vilmos LK, 1990.1-2. sz. 201-202. p. §§ Súlyos és pótolhatatlan veszteség érte a magyar történettudományt: rövid szenvedés után, életének 92. esztendejében, 1989. augusztus 25-én elhunyt Mályusz Elemér akadémikus, egyetemi tanár, a Történettudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa, a 20. századi magyar történetírás egyik legjelentősebb, legtermékenyebb és legsokoldalúbb alakja, a magyarországi levéltárügy kiemelkedő személyisége. Mályusz Elemér személyében a magyar középkor- és újkorkutatás hét évtizeden át fáradhatatlanul munkálkodó, óriási szorgalmú, iskolateremtő tudósa szállt a sírba. Mályusz Elemér 1898. augusztus 22-én született Makón. Családja mindkét ágon felvidéki származású volt, melynek egy tudós őse a 16. században humanista szokás szerint a Malus nevet vette fel. A családi hagyományok is inspirálhatták a tehetségét már egyetemista korában bizonyító Mályusz Elemért arra, hogy történetírói munkásságát Túróc megye középkori történelmének kutatásával kezdte megj Középiskolai tanulmányait Szegeden - evangélikus vallású létére - a piarista gimnáziumban végezte. Tanárai közül különösen nagy hatással volt rá Balanyi György (1886-1963), a kolozsvári egyetem későbbi tanára, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Mályusz érdeklődése elsősorban hazánk középkori történelme felé fordult. Mályusz 1916-ban kezdte meg egyetemi stúdiumait a Pázmány Péter Tudományegyetemen és az Eötvös Kollégiumban történelem-latin-filológia szakon. Tanárai között ott találjuk a pozitivista történész nemzedék legkiválóbb képviselőit: Fejérpataky Lászlót, Marczali Henriket, Angyal Dávidot, továbbá Domanovszky Sándort, Hóman Bálintot, Szentpétery Imrét és a méltatlanul elfeledett klasszika-filológust, Heinlein Istvánt. Rendkívüli tehetségével, forráskritikai érzékével, alaposságával és hatalmas szorgalmával gyorsan (kiérdemelte tanára elismerését. Első munkáját, melyben Túróc megye középkori vámhelyeit és forgalmát dolgozta fel (1919), a Századok akkori szerkesztője, Domanovszky Sándor változtatás nélkül közölte a folyóiratban. Egyetemi disszertációját (melyet harmadéves korában védett meg) Túróc megye kialakulásáról készítette, melyhez 1918-ban a felvidéki köz- és magánlevéltárakban gyűjtötte össze az anyagot. Ez a műve, melyet akadémiai díjjal tüntettek ki (1922), a magyar településtörténet első, úttörő jellegű alkotása volt. Mályusz ezzel a munkájával lényegében megvetette az 1930-as években általa 256
