Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

munkái még az Urbáriumok c. kötet (1959), melyben több munkatársával, mint a kötet szerkesztője, 15-16. századi urbáriumokat publikált, továbbá a Magyar falu középkori településrendje, 1971 c. feldolgozás. Az utóbbi két évtizedben fő munkaterülete az agrár- és település- történet volt. Aki településtörténettel kíván foglalkozni, nem nélkülözheti alapvető munkáit. Sajnálatos módon befejezetlenül maradt munkája a Mohács utáni Magyarország nemességének birtoklástörténetével, gazdasági és társadalmi helyzetével foglalkozó, hatalmas anyag- gyűjtésen alapuló feltárása. Több cikket írt külföldi szakfolyóiratokba (Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, Zeitschrift für Agrargeschichte und Agrarsoziologie), de népszerű cikkek írására is vállalkozott itthoni folyóiratok számára. 1965-ben kandidátusi fokozatot nyert, 1976-ban a történettudomány doktora lett. Történetírói tevékenysége mellett kiemelkedő szerepe volt az Országos Levéltár feudalizmuskori osztálya talán legnagyobb forgalmú szekciója, a kamara archívumának referenseként. Elsősorban a helytörténészek - mint tudjuk épp ezek közt mennyi a segítségre szoruló, kezdő kutató - kezdik itt gyakran kutatásukat, az urbáriumok, dica- és tizedjegyzékek világában. Maksay végtelen türelemmel, segítőkészséggel és óriási anyagismerettel sietett segítségükre. Munkatársai, barátai, akik szerencsések voltak mellette dolgozni - és rajtuk kívül a történelem művelőinek százai őrzik emlékét.

Bélay Vilmos LSZ, 1985.1. sz. 99-100. p.

Mályusz Elemér (1898-1989)

1989. augusztus 25-én - néhány nappal 91. születésnapja után - elhunyt Mályusz Elemér, a történészek doyenje, a XX. század magyar történetírásának egyik legnagyobb alakja. Nem tudjuk nem leírni a közhelynek ható sorokat: pótolhatatlan veszteség érte a magyar történet- tudományt, a levéltárügyet, az egész magyar szellemi életet.

Mályusz Elemér 1898. augusztus 22-én született Makón evangélikus jogász családjában. A család a hagyomány szerint Liptóból eredt, onnan költöztek ősei Breznóbányára, majd néhány generáció múlva Besztercebányára. Édesapja bíró volt, kinevezés folytán került Makóra, majd későbbi állomására, Szegedre. A család latinos hangzású neve onnan eredt, hogy valamelyik humanista őse az eredeti szláv nevet „Malus” ra (almafa) változtatta s ebből lett a „Mályusz” névforma. Középiskolai tanulmányait a szegedi piarista gimnáziumban végezte. Bár a család evangélikus vallású volt, szülei úgy gondolták, hogy a katolikus szerzetesi gimnázium jobb nevelést ad a fiúnak, mint az állami. Itt a történelemtanára, Balanyi György - később egyetemi tanár - szerettette meg vele a magyar történelmet, s elsősorban az ő hatásának tulajdonítható, hogy egész életére eljegyezte magát a történelem kutatásával, művelésével. Ugyancsak egy diákköri élmény játszott szerepet abban - saját elbeszélése alapján -, hogy a történelemtudományon belül miért épp a népiség története volt a legkedvesebb stúdiuma. Mint felsőosztályos gimnazista egyik nyarát egy osztálytársa szüleinek Hunyad megyei birtokán töltötte. A nem éppen eminens osztálytársat készítette fel az őszi javítóvizsgára. S itt a Hátszeg-környéki, Retyezát-vidéki táj különös hatást gyakorolt az alföldi magyar miliőhöz szokott diákra. A román parasztvilág egzotikuma varázslatos módon elbűvölte, s már az érettségi idején nem lehetett vitás: történész lesz. 1916 és 1920 közt az Eötvös kollégium tagjaként végezte el a pesti egyetemen - mint történelem-latin szakos tanárjelölt - tanulmányait. Tanárai Angyal Dávid (az ő irányításával készítette disszertációját),

254