Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
nemcsak a Magyar Országos Levéltár, hanem az egész magyarországi levéltárügy számára. Maksay Ferenc aktív pályafutásának ötödfél évtizedét irdatlan mennyiségű munka tölti ki, és a munka méreteihez méltó eredmények jellemzik. E hosszú idő alatt kutatói tevékenysége a magyarországi feudalizmus korának egészére kiterjedt, de valójában a magyar történelem egyik legsúlyosabb, legbonyolultabb korszaka, a XVI-XVII. század társadalmi viszonyainak kutatása állt hozzá igazán közel. Mind a történeti kutatásban, mind a levéltárosi munkában jó néhány különböző, egymáshoz azonban valamilyen módon kapcsolódó területen megfordult. És mindenben, amihez hozzányúlt, maradandó értéket alkotott. Levéltári működésének első szakaszában egész sor családi levéltárat rendezett, különböző térképtári állagokat katalogizált, és jelentős részt vállalt az erdélyi kormányhatósági levéltárak mai szerkezetének kialakításában. 1952 és 1959 között a központi kincstári szervek levéltárainak referense volt. Ehhez az időszakhoz is értékes, időtálló rendezési munkái fűződnek. Fő feladatának ellátása mellett végezte el a Thököly- és a Rákóczi-szabadságharc levéltárának rekonstrukcióját. 1960-tól 1967-ig a térkép- és tervtár referenseként dolgozott. Egyike volt azoknak, akik az Országos Levéltár akkori - talán legnagyobb - vállalkozását, a térkép- és tervtáron kívül, különböző szervek vagy családok iratanyagában lappangó tervrajzok és kéziratos térképek feltárását, számbavételét és katalogizálását kezdeményezték, illetve irányították. 1967-től haláláig a magyar kamara archívumának referense volt. E minőségében az archívum néhány még rendezetlen, terjedelmes és igen nagy forrás értékű gyűjteményének rendezését végezte el, így neki köszönhető, hogy az archívum anyaga ma teljes egészében és véglegesen rendezett. A rendezési munkákhoz kapcsolódva vagy azoktól függetlenül sok olyan levéltári segédletet készített, amelyek az anyagban való tájékozódást a kutatók számára lényegesen könnyebbé teszik. Szeretettel és megértéssel kezelte a levéltár kutatóinak tájékoztatás iránti igényeit, szakmai problémáit, nemritkán pedig egyéb ügyes-bajos dolgait is. Bármilyen rendű és rangú kutató fordult hozzá, tőle mindig a lehető legteljesebb információt kapta, ő mindenkinek az elvárható maximális segítséget nyújtotta. Szívesen és eredményesen vette ki részét a levéltár közművelődési munkájából. Erről leginkább az ő közreműködésével rendezett kiállítások és az általa kalauzolt látogatók tanúskodhatnak. Nyomtatásban vagy sokszorosítva megjelent munkáinak puszta felsorolása is nagy feladat. Alig huszonnégy éves pályakezdő történész volt, amikor megjelent első nagy műve, A középkori Szatmár megye, amely ma is rendszeresen használt kézikönyv, és mintájául szolgálhat a tudományos igényű településtörténetnek. A negyvenes években több kisebb településtörténeti tanulmányát és cikkét közölték különböző szakfolyóiratok. A településtörténethez később sem lett hűtlen. Kiemelkedő tudományos teljesítmény 1971-ben megjelent nagy, összefoglaló tanulmánya, A magyar falu középkori településrendje. 1972 és 1976 között még további hat településtörténeti tárgyú tanulmányt és cikket publikált. Történeti kutatásainak középpontjába az ötvenes évek második felétől kezdve fokozatosan a középkori paraszti társadalom története és ehhez kapcsolódó agrártörténeti kérdések kerültek. 1958-ban jelent meg Parasztság és majorgazdálkodás a XVI. századi Magyarországon című tanulmánya. Nem sokkal később, 1959-ben az ő szerkesztésében látott napvilágot egy ma már nemzetközileg ismert és használt forráspublikáció, az Urbáriumok. A hetvenes évek végéig e témakörből tucatnyi kisebb tanulmányát és cikkét közölték különböző folyóiratok. Pályája utolsó szakaszában eddigi talán legnagyobb jelentőségű művén, a XVI. századi Magyarország birtok- viszonyainak felderítésén és történeti statisztikai elemzésén dolgozott. A munka, amelyet ő 252
