Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Magyar László (1937-1998)

A háborúk hadi eseményei nemcsak a frontokon szedik az áldozataikat, és nemcsak a harcok ideje alatt. Kihatásuk közvetve nemcsak anyagiakban, hanem az emberi életekben, a későbbi években is éreztetik hatásukat. Efféle sors jutott osztályrészül a szabadkai levéltár munkatársának, Magyar Lászlónak, aki a közel tíz éve Kanadába szakadt gyerekei meglátogatására utazott a tengeren túlra, hogy végre, közel egy decennium eltelte után viszontlássa őket. A találkozás öröme és a velejáró izgalmak miatt szűnt meg dobogni szíve. A hirtelen halál nemcsak a közvetlen családot érte váratlanul, hanem megdöbbenéssel vette tudomásul Szabadka magyar érzelmű értelmisége. Egyöntetű véleményük ugyanis, hogy kollegánk személyében olyan tudóst, a város történetének élő lexikonát, cikkek és könyvek íróját vesztették el, akinek helyére, nem tudják, ki áll majd, vagy egyáltalán kerül-e valaki.

Magyar László 1937-ben született Hajdújáráson (ma: Hajdukovo), szülei a közeli Ludasról és Palicsról származnak. A Magyar család egyébként a Pozsony megyei Magyar várjobbágy nemzetségből eredezteti magát, amit megerősít, hogy a délvidéki ág ősei a török idők elmúltával Pozsony megyéből érkeztek Szabadka környékére. A gimnáziumot Szabadkán, a Fiológiai Egyetemet Belgrádban végezte angol-német szakon. Képességeit, intellektuális kíváncsiságát már tanulmányai alatt csillogtatta. Mint futballistát osztálytársai Aranyballáb-ként becézték. Sportkarrierje a Crvena Zvezdáig vezetett, de tanulmányai miatt lemondott az 50-es és 60-as években oly népszerű és kiváltságokkal járó focista életről. Ekkor kezdett levelezésbe világhírű tudósokkal, művészekkel. Szilárd Leó két oldalas levelét őrizte, Caldwell amerikai író nemcsak levelezett vele, hanem jugoszláviai útja során külön kérte, hogy mindenhová Magyar Laci kísérje. Gyűjteményében számos más kiválóság levele olvasható. Fiatalon nyelvtanárként dolgozott, majd 1975-ben került a Szabadkai Történelmi Levéltárba szakmunkatársként. Itt Ulmer Gáspár, a majd egy generációval idősebb kitűnő kolléga, a 18. századi anyag szakértő, tudós ismerője vezette be a levéltár és a levéltári munka rejtelmeibe. Laci ezt gyorsan elsajátította, és hamarosan hozzáfogott a kutatómunkához is, amely során máig mintegy 300 cikk és tanulmány, valamint több kötet, pl. Életjel miniatűrök, Szabadka közjogi helyzete és lakossága, Koreni-Gyökerek, Szabadka igazgatástörténetéből (1428-1918) szerzője vagy társszerzője lett. Laci változatos életét nem a munkahelycserék adták, hanem az, hogy a szabadkai levéltár anyagának újabb és újabb területeit hódította meg, és emelte ki onnan a számára érdekes témákat. A 23 év során a Létünk, Üzenet, Magyar Szó, 7 Nap, Híd, Tanulmányok Csongrád megye történetéből, Rukovet, Oktatás és nevelés, Suboticke novine, Egészség, Bácsország és más orgánumok hasábjain tette közzé búvárlatainak eredményét. Főképp a monarchia-kor érdekelte, mert ekkor élte szeretett városa történelmének egyik fénykorát. Örömmel mutatta fel ezen korszak egy-egy dicső lapját. Munkásságának rangját ma különösen az emeli, hogy oda jutottunk: a Szabadkai Történelmi Levéltárban lámpással kell azt a levéltárost keresni, aki érti és tudja kezelni, valamint feldolgozni az 1918-ig terjedő latin, német és a legnagyobb mennyiségű magyar anyagot. Ez is egy módja egy közösség megfosztásának múltjától, hagyományaitól és identitásától. Magyar László városa levéltárán kívül nyelvtudását kihasználva szakadatlanul gyűjtötte a Szabadkára vonatkozó anyagot Ausztria, Szlovákia és hazánk levéltáraiban. Több mint ezer dokumentum másolatot hozott így össze, amelyeket önzetlenül adott át másoknak felhasználásra. E sorok írójának is, legalább 40, addig a kutatás előtt ismeretlen középkori oklevél másolatát

250