Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

felfelé ívelő pályát. Amikor a háború befejezése után visszatért szülővárosába, kifosztott lakás fogadta, s újra kellett kezdeni az életet. Nem tört le, mert az élethivatásnak választott levéltári munkát tovább folytathatta. Sajnos, a békés alkotómunka nem sokáig tarthatott, mert 1949-ben közölték vele, hogy a társadalomnak az ún. „vasalt nadrágosokra”, azaz a reakciós elemekre nincs szüksége, s koholt vádak alapján rendőri felügyelet alá helyezték. Éveken keresztül nem vehetett részt nyilvános összejöveteleken, s a nap bármely időszakában zaklathatták. 1957-ben rehabilitálták, de akkor is csak dr. Kiss Mária megyei levéltárigazgató jóindulatának köszönhette, hogy vezetőként visszakerülhetett régi munkahelyére. Ismét nagy lendülettel kezdett munkához. Történelmi olvasókönyvek, a győri zeneiskola története, számos közigazgatás-történeti tanulmány, majd 75. születésnapjára kiadott Győri mozaik című tanulmánykötet jelzik gazdag munkásságát. Frédi bácsi 1974-ben ment nyugdíjba, de élete végéig nem szakadt el a Levéltártól. Temetése napján jelent meg a Kisalföld című lapban utolsó, általa beküldött írása. Korunk nagy levéltáros nemzedékéhez tartozott, akik közül már korábban eltávozott az élők sorából Degré Alajos és Takács Endre. Egyikükkel sem bánt kesztyűs kézzel a sors, mégis sokat kaptunk tőlük tudásból, szorgalomból, emberségből.

Dr. Lengyel Alfrédot a Győr városi köztemetőben az önkormányzat által adományozott díszsírhelyen temettük el február 6-án. Emléke és életműve tovább ál közöttünk.

Sáry István LSZ, 1993. 2. sz. 98-99. p.

Lotz Antal (1930-1998)

Egy, a Szeged-Csanádi Egyházmegye által kiadott gyászjelentésből szereztem tudomást arról, hogy dr. Lotz Antal teológiai tanár és szentszéki bíró „életének 68. évében, papságának 45. évében súlyos betegség következtében, szentségekkel megerősítve, 1998. március 25-én elhunyt.” Az elhunyt paptanár, aki egyúttal a szeged-csanádi római katolikus püspökség levéltárosi és könyvtárosi tisztségét is ellátta, fontos szerepet játszott a dél-alföldi régió szellemi életének formálásában, egyháztörténeti munkássága pedig országos jelentőségű volt.

Lotz Antal 1930. augusztus 26-án született Budapesten keresztény értelmiségi család elsőszülött gyermekeként. Édesapja, idősebb dr. Lotz Antal jogtanácsos, Budapest Székes- főváros Tanácsának tagja és éveken át a Magyar Katolikus Diákszövetség elnöke, édesanyja, Waigand Emília hat gyermekét nevelő háziasszony volt. Teológiai tanulmányait Szegeden végezte, ahol 1953. június 7-én szentelték pappá. Első állomása Kiszomborban volt, ahol egy éven keresztül mint káplán szolgált. Ezt követően, 1954-ben két év tanulmányi szabadságot kapott főpásztorától, hogy a budapesti Hittudományi Akadémián folytathassa tovább tanulmányait. 1956-ban „A Bihar megyei Nagysárrét tájegység egyháztörténete” című disszertációja megvédése után a hittudományok doktorává avatták. A tanulmány rövidített formában, „Ribóssy József nagysárréti esperes élete” címmel a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 4. kötetében jelent meg. (Budapest, 1992. 13-23. p.) Még az év szeptemberében káplánként Csanádapácára került. Innen 1959-ben - hasonló beosztásban - Csanádpalotára helyezték át. Ottani tartózkodása csupán tíz hónapig tartott, mivel 1960-ban - természetesen koholt vádak alapján - a rendőrség letartóztatta. Ezt követően Lotz atyát a november 28-29-én és december 3-án megtartott bírósági tárgyalások után öt évre ítélték. Büntetését az ország több börtönében töltötte le. így „megfordult” többek között a szegedi Csillagbörtönben, Márianosztrán, Budapesten és végül a tököli internáló táborban. Ez utóbbi helyről

248