Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

második világháború előtt s árháború folyamán a szomszédos államokkal folytatott irattári és levéltári tárgyalásokban. Fáradságos kiszállásokat végzett a második világháború idején visszacsatolt területek levéltári anyagának védelmére. Tagja volt a muzeális, könyvtári és levéltári értékek mentése céljából a Nemzeti Múzeum által 1945-ben kiküldött bizottságnak, részt vett az Országos Levéltár állandó iratkiállításának elkészítésében s a múzeumi intézmények több más kiállításának, pl. az 1946. évi „Magyar-orosz kapcsolatok” című intézmény- közi bemutatónak rendezésében. Segített levéltári adatokkal kiegészíteni a magyar Minerva c. kiadványt stb. Sok éven át titkára volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Ez a sokfelé ágszó hivatali vagy hivatalhoz kapcsolódó tennivaló tudományos munkásságát erősen befolyásolta. Életeleme a szervezés, ügyintézés lett, irodalmi munkára kevesebb ideje jutott, s figyelme a történeti kutatásoktól a levéltártudomány felé fordult. „A lengyel nemesi társadalom megalakulása, különös tekintettel a magyar és szláv fejlődés analógiájára” c. kitűnő doktori disszertációja s a török fejű népek népvándorlás-kori szerepével foglalkozó értékes tanulmányai után további publikációi a levéltártan körébe tartoznak. így ismertetést állított össze az Országos Levéltárról, írt különböző külföldi levéltárakról s a Magyarországhoz egy időre visszacsatolt területek levéltárairól. Jelentős cikke „A fényképezés a levéltár szolgálatában.” Éveken át ő készítette az Országos Levéltár működéséről a Levéltári Közlemények hasábjain kiadott évi jelentéseket. Ő írta az általa rendezett Báthory-Szobjeszki emlékkiállítás katalógusát s az 1830-1831. évi lengyel szabadságharc emlékére a lengyelek által Párizsban rendezett kiállítás (Kossányi által összeállított) magyar részének külön katalógusát stb. Ezekkel s más tevékenységével sokat tett a lengyel-magyar kapcsolatok fejlesztéséért, utolsó megjelent munkája is e célt szolgálta. („A lengyelországi levéltárakban, könyvtárakban ás egyéb gyűjteményekben őrzött magyar vonatkozású iratanyag jegyzéke”, 1952.)

A levéltárügy iránti érdeklődése és szeretete 1950-ben bekövetkezett nyugdíjazásával sem szűnt meg. E tárgy alakulását továbbra is élénk figyelemmel kísérte, s az Országos Levéltár, illetőleg a Levéltári Osztály ideiglenes megbízásából, szerződéses alkalmazásban, hosszabb időn át különféle rendező, szakértői stb. munkákat végzett. Hivatásszeretetét, az Országos Levéltárhoz való ragaszkodását az 1956. évi tűzvész alkalmával az anyagmentésben való buzgó részvételével is megmutatta. Előrehaladott kora, hanyatló egészsége s körülményeinek kedvezőtlen alakulása azonban erejét felőrölte. Egyénisége egyébként sem volt küzdőképes. A nagy műveltségű, csiszolt modorú ember feladta a harcot az előtte tornyosuló nehézségekkel. Csendesen, magába zárkózva, vívódásait barátai elől is rejtve, eljutott a végső elhatározásig. Teste öt napig küzdött a halállal, lélekben az élettől már régen elszakadt. Megismerte a magányt és a reménytelenséget, s vonzásuknak - az elmúlás felé - nem tudott ellenállni, elébe ment annak, ami úgyis elkerülhetetlen. Fájó szívvel nézünk távolodó alakja, tűnő arca után, s emlékét meleg együttérzéssel, őszinte kegyelettel őrizzük.

Varga Endre LSZ, 1968. 3. sz. 804-806. p.

Kovács Béla (1932-2009)

Ez év szilveszter napján lett volna 77 éves.

Az elmúlt háromnegyed évszázad alatt nem egy történelmi fordulat következett be hazánkban, és ezek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Kovács Béla életpályájának első fele kortársai többségénél is változatosabban, sőt küzdelmesebben telt. A sors hosszú ideig nem

217