Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
mindig szigorúan a tényékhez ragaszkodó, tudományos igényességű köteteit. Aztán újabb forráskiadványok következtek a Sorsforduló - s egy egész kutatóintézetet pótolva a magyar- országi zsidóság üldöztetésének, szenvedéseinek történetét dokumentáló sorozata: a Vádirat a nácizmus ellen vaskos kötetei. E munkásságával nem csak a legújabb korral foglalkozó történetírás népszerűsítésének tett elévülhetetlen szolgálatot, hanem a legújabb kori iratpublikálás módszertanának kidolgozása területén is jelentősét alkotott - egyben a szakmában fiatalabb munkatársai körében - amelyhez Szinai Miklóssal, Gáspár Ferenccel együtt magamat is számíthattam - valóságos archeográfiai iskolát teremtett. Hasonlóan fontos kezdeményező szerepet játszott a külföldi, elsősorban az angol és az amerikai levéltárakban található legújabb-kori magyar történeti vonatkozású dokumentumok felkutatásában és ezek másolatainak magyar levéltárakba történő összegyűjtésében. Kollégái bizalmából éveken át az Országos Levéltár szakszervezeti titkára, majd pártvezetőségének tagja volt. Munkásságának mintegy elismeréséül hívta meg 1974-ben a SZOT a Szakszervezetek Központi Levéltárának az élére. Alkalma nyílt itt levéltárszervezői képességeinek bizonyítására, kifejtésére: új, modern iratkezelési szabályzatot dolgozott ki a szakszervezetek számára, jelentős iratrendezési munkákat indított el, színvonalasan berendezett egy levéltári helyiséget, valósággal egy új intézményt a szakszervezeti iratanyag elhelyezésére, a kutatók fogadására. Minden túlzás nélkül megállapítható, hogy az ő irányításával vált a Szakszervezetek Központi Levéltára jól használható, fontos kutatóhellyé. Levéltárvezetői munkássága mellett is folytatta történetírói és forráspublikáló tevékenységét: kiadta a Szálasi naplót, az ítél a nép c. kötetet, folytatta, kiadásra előkészítette a Vádirat a nácizmus ellen további köteteit - és a Párttörténeti Intézet Archívumával közös vállalkozásban megindította a szakszervezeti mozgalom történetét bemutató dokumentumkötet-sorozatot. Mindvégig tevékeny, műfajt teremtő külső munkatársa volt a Rádió tudományos rovatának. Közben futotta erejéből, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen oktasson. Alkotásaiból, munkásságából több tudományos fokozatra való kitelt volna, tudományos minősítési rendszerünknek most már örök szégyenére azonban nem ismerték el működését tudományos fokozattal. Életművét, munkásmozgalmi tevékenységét nyugállományba vonulása alkalmával az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel honorálta. Kitüntetése napján, 1986. május 23-án azonban, mindnyájunk fájdalmára, megdöbbenésére elhunyt. Nem élte meg 64. évét. Messze tekintő terveinek valóra váltása sokunkra, félbe maradt munkáinak befejezése több intézményre vár. Szűcs László LSZ, 1986. 3. sz. 107-108. p. Karsai Lajos (1909-1952) 1952. november 7.-én rövid szenvedés után elhunyt Karsai Lajos főkönyvelő a Levéltárak Országos Központja költségvetési osztályának dolgozója. Pályáját a tanügyi igazgatásban kezdte. Egy hivatalos kiszállás során súlyos autóbaleset érte, melynek tragikus következményeit élete végéig megadással viselte. 1949-ben került az Országos Levéltárba, majd a LÓK megalakulása után ennek költségvetési osztályára. A hivatali munkából mindig kötelesség- tudóan kivette részét. Munkáját, munkatársaihoz való viszonyát segítőkészség jellemezte. Halálával megértő, jó munkatársat veszítettek el a Központ dolgozói. N. N. LH, 1952. 4. sz. 89. p. 188
