Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
zetében találhatjuk meg. Akkor ui., amikor a Horthy-világgal szemben érzett szociális elégedetlensége, egyéni életének szűk körét túllépve, társadalmi szinten fogalmazódott meg, az uralkodó politikai irányzatok hatására, kritikája jobboldali színezetet nyert. így történt azután, hogy a magyar népnek ez a nemzetét mindenek fölött szerető, hű fia az új társadalmi rendben is, amely éppen az ő osztályát kívánta fölemelni, amely azonban nem hunyt szemet korábbi, korszerűtlen, téves nézetei felett, egy kicsit kívülállóként élt. Mindebből azonban, s ha Ila Bálint életének mérlegét megvonjuk, ez a döntő, a társadalomra semmi rossz nem következett, annál több jó. A magába forduló Ila Bálint, minden percét jól kihasználva, végtelen szorgalommal csak levéltári feladatai megoldásának és tudományos munkásságának élt. 1958-tól a Középkori Gyűjteményben több mint 20 000 regesztát készített-, ezzel oly mértékben könnyítette meg az Országos Levéltár legértékesebb állagának kutatását, mint eladdig senki. Tudományos irodalmi működése, úgy lehet, még levéltári hivatali tevékenységénél is gazdagabb és eredményesebb volt. Dolgos élete során több tucat önálló kötete, tanulmánya, cikke, beszámolója, bírálata, ismertetése jelent meg, közöttük nem egy, tartalmi és műfaji szempontból jelentős alkotás. Tudósi pályájának szép volt mindjárt indulása is. Doktori értekezését („A Szent Györgyi és Bazini grófok birtokainak kialakulása”) a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság folyóirata, a Turul jelentette meg. A szerencsés pályakezdés után Ila Bálint tudományos működése két nagy mezőn bontakozott ki. Az egyik a levéltárral, a levéltárüggyel, a levéltári anyaggal kapcsolatos tudományok és forrás publikációk, a másik a megye-, tágabb értelemben a helytörténelem. Az előbbi csoportba tartoznak a Thurzó-levéltárról megjelent, alapos közleményei (így elsősorban „A Thurzó-levéltár protestáns egyháztörténeti iratai” c. kitűnő forráskiadványa). Jelentősek a levéltáros képzést szolgáló, instruktiv jegyzetei, a levéltári anyag használatát megkönnyítő leltárai, ill. repertóriumai, levéltár ismertetései, a levéltárak történetéről, a mikrofilmezésről irt cikkei, valamint a levéltári anyag tanulmányozása során tett megfigyeléseit summázó tanulmányai (így „Az írásbeliség a XVIII. századi birtokigazgatásban” s „Magánkancelláriai ügyintézés és magánlevéltári rendszer” c. forrástudományi dolgozatai). A másik, a jelentősebb munkaterülete a megyetörténelem volt. Itt a megyei lexikonokkal szinte új műfajt teremtett. 1964-ben jelent meg Kovacsics Józseffel, a statisztika professzorával közösen irt, külföldön is nagy elismerést aratott műve, „Veszprém megye helytörténeti lexikona”. Ez a jeles mű tulajdonképpen a szerzők gyakorlati tevékenységéből született. Mindketten részt vettek ui. az Országos Törzskönyvi Bizottság irányításában s ennek során látták, hogy igen nagy szükség van a helységnévtárak és a helytörténelmi monográfiák mellett, a Fényeshez hasonló, lexikális, de annál tudományosabb igényű sorozatra. A központi adatközlő szervek (Országos Levéltár, Központi Statisztikai Hivatal) anyagának feldolgozása bővebb tájékoztatást nyújt az igazgatásnak, a településfejlesztés, a területszervezés munkatársainak s kitűnő támasza lesz a helytörténelemnek, a népességi, gazdaságföldrajzi, néprajzi, jogtörténelmi s nem utolsó sorban a történelmi statisztikai kutató munkának. Avatott toll, Györffy Györgyé, írta Ila művéről: „A munka... kiemelkedő alkotás, helytörténeti irodalmunk nagy nyeresége.” Még meg sem jelent Veszprém, Ila máris hozzáfogott két, másik dunántúli megye hasonló módon való feldolgozásához. Halálakor Zala megye szövegezése folyt s már jócskán előrehaladt az anyaggyűjtés Vas megye lexikonjához is. Más világban, gyökeresen más célkitűzéssel indult négy évtizeddel ezelőtt a Mályusz Elemér tervezte és irányította sorozat, a „Magyarság és nemzetiség”. Ebben Gömör megye népességtörténetének megírását vállalta 162
