Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

szerkesztésére is megbízást kapott. Vas megye helytörténeti folyóiratának 1960-tól 1986-ig szerkesztője volt. A helytörténeti irodalmat gazdagította a Vasi Szemle Kiskönyvtára kettő, majd Vasi Szemle Könyvtára néven 1966-tól megjelent öt kötet. Mindkét sorozat Horváth Ferenc közreműködésével, illetve szerkesztésében készült. Honismereti munkája túlmutatott Vas megye határain. Szorgalmazta a regionális kutatásokat, az azonos témák több megyében történő feltárását, megírását, A szomszédos megyék levéltáraival - Győr-Moson-Sopron, Zala - ilyen értelmű együttműködés indult meg. Később a VEAB vette át a regionális kutatások irányítását. Horváth Ferenc három évig a VEAB településtörténeti szakosztályának vezetőjeként dolgozott. Kitűnő szakmai kapcsolatokat épített ki a szomszédos államok levéltáraival (Eisenstadt, Graz, Varasd, Maribor), és szorgalmazta a közös kutatások megindítását.

Jelentős szerepe volt abban, hogy Vas megye csaüakozott a Mogersdorf Kultúrtörténeti Szimpozionhoz. így lehetőség nyílt arra, hogy szélesebb körben vitassák meg a Pannon térség közös, tudományos problémáit.

Szervező, irányító munkáján kívül tanulmányainak egész sora látott napvilágot, a legkülönbözőbb témakörökből. Gazdaság- és társadalomtörténet, irodalomtörténet, színház- és üzemtörténet, közigazgatási kérdések, oktatásügy, városrendezés egyaránt foglalkoztatták. Több önálló kötete mellett cikkei folyóiratokban, tanulmánykötetekben és különböző újságokban jelentek meg. Szívesen fogadták publikációit a külföldi szakfolyóiratok is. 1980- ban szerezte meg a történettudomány kandidátusa címet, melyet szülővárosa dualizmuskori történetéből írt. Nyugdíjba vonulása után is rendszeresen jelentek meg cikkei, tanulmányai - haláláig dolgozott. Kora ifjúságától, szinte gyermekkorától írt verseket, amelyéket szép számban publikált is. 1986-ban jelent meg verses önéletrajzának első része. „Végrendelet” című versében, 1992-ben már búcsúzott, mindössze annyit kért tőlünk:

„S ha mégis, ha valami fönnmaradna belőlem az semmi más ne legyen, mint a szívek, kik tudták, hogy ki voltam s amit tettem - folytassák. Úgy legyen. ”

Az általa megkezdett munkát az utódok folytatják, és emlékét szeretettel megőrzik. Úgy legyen.

Kiss Mária LSZ, 1994.1. sz. 109-110. p.

Horváth Zoltán (1931-2012)

2012. január 13-án méltósággal viselt betegség után, életének 81. évében, családja körében elhunyt a leghűségesebb város fáradhatatlan szolgája, a történettudományok kandidátusa, a Soproni Levéltár egykori igazgatója, dr. Horváth Zoltán.

Horváth Zoltán 1931. május 6-án született Somlószőlősön. Apja Horváth Gyula, jómódú gazdálkodó, anyja Molnár Gizella. Horváth Zoltán szülei egyeben gyermekeként apja 1942. évi halálával korán árvaságra jutott. Szeretett városával intézményes kapcsolatát iskoláztatása révén - mely érdekében családja jelentős anyagi áldozatokat hozott - kezdte meg. 1943. november l-jén a soproni Evangélikus Líceum diákja lett. A fiatalembert a nagy múltú iskola oly’ híres pedagógusai tanították, mint pl. Prőhle Jenő, Peéry Rezső, Kamondy Zoltán, avagy Kozák Lajos. 1952-ben sikerrel felvételizett a Közgazdasági Egyetemre, de onnan hamar átiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kará155