Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
Egyik feladat a másikba kapcsolódik, mint valami érzékeny szerkezet fogaskerekei, egyiket nem lehet elhanyagolni, mert akkor a többiek is megállnak, együttesen adják a levéltárnoki munka lényegét, értelmét és igazolását. Ezért szerette hangsúlyozni Herzog, hogy az igazi levéltámok számára ismeretlen a „rendezett” levéltár fogalma abban az értelemben, hogy továbbra semmi gondja nincsen vele. Még a legrendezettebbnek látszó levéltár gondviselője sem háríthatja el magától az olyan örökké időszerű feladatokat, mint az iratanyagban a folytonos használat nyomainak eltüntetése. A levéltár minél teljesebb megismerése, az ügyvitel szálainak és összefüggéseinek kibogozása, nem a saját céljaira, nem azért, hogy olyan területeket találjon saját kutatásaira, amelyeket még senki nem ismer, hanem személytelenül, egyedül azért, hogy fokozottabb mértékben előmozdítsa az iratanyagban rejlő nemzeti és egyéni értékek napvilágra hozatalát, ezzel a jelent és a jövőt egyformán szolgálva. Herzog az igazi levéltár és az igazi levéltárnok képét a magyar levéltártörténet egyik legnagyobb alakja, Tagányi Károly oldalán, az űn. kincstári levéltár rendezése közben, állandó munkában építette ki. A levéltárnok feladatait és a levéltárnoki munka színvonalát elsősorban a sajátmaga számára tekintette kötelezőnek Utolérhetetlen gonddal, és szeretettel rendezte, leltározta az egykori magyar kamara hatalmas tömegű iratanyagát, a nádorok, az ország bírák és a rendek levéltárát. E levéltáraknak úgyszólván minden egyes darabja megfordult a kezében, és sok-sok ezer iratköteg viseli magán minden felesleges vonástól mentes jellegzetes betűit. A másik nagy munka - mai napig is a legnagyobb levéltári munka az Országos Levéltár fennállása óta-, amelyet Csánki Dezső főigazgatósága alatt Dőry Ferenccel, Lukinich Imrével, Jánossy Dénessel és Baranyai Bélával együtt végzett 1925 nyarán: az Országos Levéltár iratanyagának átköltöztetése Országház-utcai szegényes otthonából a Várhegy északi végében emelkedő hatalmas palotába. E nagy feladatok megoldásán kívül még más munkaterületekre is jutott gondosságából és szaktudásából. Részt vett a m. kir. helytartótanács, a kir. kincstári jogügy-igazgatóság anyagának rendezésében, részt vett a szerb-horvát-szlovén kormány kiküldöttjeivel folytatott levéltári tárgyalásokon és a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában kiválogatta a levéltári jellegű darabokat, vagyis azokat, amelyeknek valamely ma is meglévő levéltárba való tartozásuk megállapítható, először ismerve fel Magyarországon a levéltár és a kézirattár elválasztó vonalát. Hosszú ideig tagja volt az Országos Községi Törzskönyvbizott- ságnak, s sok-sok magyar város, község címerének kormányhatósági megállapítása alapszik az általa készített szakvéleményen. Közben a kutatók egész sora indult el munkájában az általa megjelölt nyomokon, hiszen szinte tökéletes áttekintése volt az Országos Levéltár egész iratanyagán, a magyar kamarának és az ország levéltárának gondjaira bízott iratait pedig úgy ismerte, hogy nélküle nem volt, aki el tudott volna igazodni bennük. Nem egy részlete volt e különféle levéltári munkáknak, ami más fogalmazási, tudományos tisztviselő számára, mint nem méltó foglalkozás kiábrándító és lélekölő lett volna. Herzog azonban szívesen vállalta a kevés változatosságot adó, kifejezetten kezelési munkát is, mert szerinte a levéltámoknak ebben is az iratanyag megbecsülését kell látnia és nem széteső töredékekben, hanem egészben gondolkodva az ilyen kénytelenségeket és terheket, amelyek szinte egyetlen foglalkozásból sem hiányzanak, sokszorosan kárpótolják az igazi levéltárnoki érzéket és gondolkodást kívánó feladatok. Szétbomlott régi irattárak eredeti szerkezetének helyreállítása, a ma életében döntő kérdések előzményeinek felderítése, régen elkallódott iratok megtalálása az ügyintézés szálait követve, elmosódott nyomokon, esetleg hónapok fáradsága, vívódása után, jelentett akkora örömet számára, ami el tudta feledtetni a munka kevésbé érdekes részleteit. A világ 146
