Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Bevezető

gyobb tanulmányban [Dőry Ferenc: Gróf Buttler János házassága. Pécs, 1931. 148 p.], a vonatkozó teljes levéltári anyag felhasználásával bírálta meg Mikszáth »Különös házasság«- ónak romantikus beállításait, túlzásait és tényszerű tévedéseit. A regényben szereplő Dőry család ugyanis az ő családja volt.”

A szocialista korszak a levéltárak és a levéltárosok életében is jelentős változásokat hozott. Aligha van olyan magyar levéltáros, aki szakmailag helytelenítené a helyhatósági irattárak 1950 utáni egyesítését és közgyűjteménnyé, majd 1969 után tudományos intézetté fejlesztését. A levéltárban dolgozók személyes sorsának proletárdiktatúra idején történt alakulásáról azonban a nekrológok mást is elmondanak: „... Ekkor elérkezett az az időszak, amikor a politika egyre jobban beavatkozott az élet minden ágazatába, s amikor a »politikai megbízhatóság«- már amint ezt a vezetők értelmezték - fontosabb lett a valóságos érdemeknél, ezért 1949-ben meg kellett válnia az intézettől. ” (Bélay Vilmos Komjáthy Miklósról.)

„...a levéltárügy elé állított új meg új feladatok indulásakor és kibontakoztatásakor némileg meg kellett félemlíteni a szakembereket. Ennek eszközéül a népszerű és nyelvét nem mindig fékezni képes vagy hajlamos Fügedi eltávolítása látszott szolgálni: a dicstelen feladatot 1952 tavaszán egy alkalmi bizottság hajtotta végre mondvacsinált ürügyekkel. Fügedit egyelőre a MMOK-ba helyezték vissza, - onnan egy év múlva azután végleg elbocsátották. Egy konzervgyárban kötött ki.” (Vörös Károly Fügedi Erikről.)

„...A családi levéltárak között eltöltött 36 évi szolgálat után kiszakították a hozzá nőtt környezetből, és mint osztályvezetőt áthelyezték a Forrástudományi kabinet... élére. ...az áthelyezés ... oka egyértelműen az volt, hogy a párt képviselőjének kellett helyet csinálni a levéltár hatfőnyi vezetőségében, amelyben akkor nem volt egyetlen párttag sem. (Borsa Iván Bakács Istvánról.)

„... Amikor a legkeményebb volt a diktatúra Magyarországon, amikor nagyon szegény volt az ország, miért nyújtott mégis kimagasló teljesítményt a levéltárosi közösség?

.. A legfontosabb oka ennek az emberi tényező volt: sok áldozatkész, jól képzett, ügyszerető levéltáros dolgozott... Szakma- és ügyszeretete a legnehezebb időkön is átsegítette. 1957-ben, amikor leváltották a LÓK éléről, 1971-ben, amikor egy koncepciós vizsgálattal hurcolták meg. ” (Körmendy Lajos Borsa Ivánról.)

A történész szakma képviselőit ért repressziónak persze van vidámabb olvasata is: „... a Budapesti 2. Sz. Állami Levéltárban... páratlan munkatársi gárda dolgozott..., gyakran láttuk Weltmann Imrét, az egyik emeleti szobában már kutathatott, írhatott, de még nem publikálhatott Kosáry Domokos, máig emlékszem Jánosi Ferenc mosolyára, a gazdasági hivatalt egy leváltott rendőrtiszt (Kövesdi Imre) irányította....” (Kerényi Ferenc Petri Jenőnéről.)

A szakmán belül, vissza-visszatérő módon jelentkezett a történész vagy levéltáros dilemma. Ez a kérdés szinte a kezdetektől foglalkoztatta a kollégákat. Takács Endre 1957- ben ezt írta Sümeghy Dezsőről, a 75 éves korában meghalt Sopron megyei levéltárnokról: „... nem korlátozta magát csupán a levéltárnok közigazgatási munkával kapcsolatos, oly sok kortársát demoralizáló, lélektelen robotjára. ”

„... azok közé tartozott, akik a levéltárosi feladatokat nem szorították a történésziek mögé: párhuzamosan művelte mind a két területet. Mindkét területen szép eredményeket mutatott föl”. Borsa Iván méltatta, ezekkel a szavakkal Ila Bálintot.

„... alapjában véve mindig történész maradt, s mint ilyen ért el maradandó irodalmi eredményeket. Levéltárosi tevékenységének eredményei kevésbé látványosak. ”

13