Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

a magyar királyi kegyúri jog történetét, Magyarország egyházi és diplomáciai összeköttetése a szentszékkel, a vatikáni magyar okirattár és a veszprémi püspökség római oklevéltárának nagyszabású gyűjteményében közreadott értékes történelmi források és sok más egyebek.

Nem egyházi vonatkozású művei és tanulmányai a műveltségtörténelem, különösen pedig a hazai és külföldi iskolázás, a könyvtártan és könyvészet számos nagyérdekű kérdéseit tisztázták, sok lelkesedéssel és találékonysággal. Legnagyobb rokonszenve azonban a politikai és diplomáciai történet felé fordult, s e téren is egyformán érdekelték az országos intézmények, mint a királyság és királyi udvar, a nádori és országbírói hivatal, az ország- gyűlés, valamint egyes politikai történelmi kiválóságok. S különösen mély nyomot hagytak történetírásunkban hazánk Hunyadiak alatti nagyságának, a Jagellók-korabeli süllyedésnek, a mohácsi csata utáni vesztének és a török alól történt felszabadításának korából vett, a szeretet, tárgy- és stílusbeli tudás közvetlenségével megalkotott művei. E téren végzett örökbecsű munkásságának az írott szó művészetével újra teremtett plasztikus alakjai: Brankovics György, a Hunyadi-ház kétes értékű barátja, a kormányzó Szilágyi Mihály, a legnagyobb magyar jogász, Werbőczy István. Csúcspontján azonban Mátyás király áll, akit, az eddigi szűkös és egyoldalú felfogás helyett, kulturális és politikai szempontból vett európai nagyságában, mint az olasz reneszánsz tipikus alakját, művészt, politikust, diplomatát, hadvezért és hódítót, a német császári trónra való igényének eddig ismeretlen bizonyításával, minden művei legtökéletesebbikében, új alakjában mutat be.

Ezt a nagysikerű és terjedelmű munkásságot azonban, bárki legyen az, a legmélyebben járó elme, vagy a legnagyobb íróművész, csupán a történeti adatok újabb forrásainak megnyitásával végezhette. És talán ebben volt a legnagyobb. Egész életét a hazai és külföldi levéltárakban, szinte ideges és lázas érdeklődéssel végzett munkálkodásban töltötte, s a levéltári adatok óriási tömegének felhasználásával vagy kiadásával örökítette meg. Ebbéli kiadványai közül csupán a legkimagaslóbbat: Mátyás király diplomáciai levelezésének két kötetét; a levéltárak közül pedig csupán Simancas, Párizs, Hága, Berlin, Drezda, München, Koppenhága, Krakkó, Bécs, Velence, Milánó, Firenze, Nápoly s a legutolsónak felsorolt legelső: Róma nevét említem, mely utóbbiban a pápai központi levéltárak állandó kutatására és tanulmányozására, nem kisebb költséggel, mint lelkesedéssel, állandó történelmi intézetet létesített s hagyott a magyar államra.

A nagy magyar katolikus pap-historikusok csodálatos láncolatának, írói természetére nézve - mondjuk - modern veretű láncszeme ő. A Katona, Pray, majd Horváth Mihály és Ipolyi után, munkálkodásának jellemét, változatosságát és értékét tekintve, hozzájuk méltó vagy még nagyobb szabású, eredeti írói egyéniség. Történetírásunk jó nagy részében, ma is az általuk lerakott alapokon nyugszik. S ez a megállapítás mutatja nemzeti múltunk érdekében tett nemes szolgálataikat, és biztosítja nevük örökkévalóságát.

Fájdalmunk azonban nem kisebb, midőn ily kiváló férfiú földi végzetének betelését látjuk, s a tudomány közügyét ért veszteséget mérlegelve, koporsójával szemben tőle örökre válni készülünk.

Fraknói Vilmos, nesztorunk, díszünk, - búcsúzunk tőled. A Magyar Tudományos Akadémia nevében, amelynek mint osztálytitkár, főtitkár, majd mint másodelnök, s nem kevésbé mint levelező, majd, mint rendes, tiszteleti és igazgató tag, munkásságod sok javát szentelted. A Magyar Történelmi Társulat, s a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat hevében, melyeknek szerénységed miatt ugyancsak egyszerű igazgató-választmányi vagy tiszteleti

114