Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

sunkróX. A Sorsunk 1941-ben indult, s tevékeny korszaka (érthető okokból) a háború végével meg is szűnt. A Sorsunk nem volt pártpolitikai értelemben népi lap, köteteiben mégis megértő otthonra talált valamennyi népi író. A lap irányának ilyen alakulása elsősorban a szerkesztő, Várkonyi Nándor érdeme. Várkonyi neve nem ismeretlen azok előtt, kik a népi irodalom sorsát ez időben figyelemmel kísérték. Ennek a mozgalomnak két legjelentősebb irodalomtörténeti és kritikai fegyverténye az ő nevéhez fűződik: A modern magyar irodalom (1928) és Az újabb magyar irodalom története (1942) című munkái az érdeklődő közönség számára ugyanolyan eszméitető hatásúak voltak, mint Kodolányi vagy Németh László elméleti írásai. Összefoglaló - történeti és kritikai - módszerrel Várkonyi értékelte első ízben a népi irodalom céljait és eredményeit. Művei már csak azért is jelentősek, mert nyoma sincs bennük a kortárs elfogultságainak és elhamarkodott ítéleteinek. Egyes aránytalanságai sem bántók vagy felületesek, inkább a túlságos közelség természetes okaival magyarázhatók. ítéletein ma sem kell változtatnunk, legföljebb néhány általánosító megjegyzésének élét kell kissé tompítanunk. A Várkonyi Nándor szerkesztette Sorsunk a népi irodalom alakulásának hű és vonzó tükre, színvonala magas, anyaga mindig érdekes. Ha füzeteit lapozgatjuk, olyan érzésünk támad, mintha a reformkor valamely régi, híres irodalmi orgánumának köteteivel ismerkednénk. Valóban, irodalmi termés, és egyéniségek dolgában igen gazdag kor volt ez, ha minden jelentősebb alakját meg akarnók említeni, szétfeszítené értekezésünk szűk kereteit. Mégis szólnunk kell a másik táborról is, a népiek ellenlábasairól, az „urbánus"-nak nevezett írói csoportról. A népi-urbánus vita csak a háborús esztendőkben öltött ugyan figyelemre méltó arányokat, de ahogy a népi mozgalomnak, ennek is voltak kezdetei. Ezek a kezdetek az első háború utáni esztendők „Nyugat"-jához vezetnek vissza bennünket. A nagy múltú folyóirat, Ady nemzedékének szócsöve, ekkor már elvesztette forradalmias jellegét, jelszavai lassanként akadémikus higgadtságot árultak el, s ahogy növekedett a népi irány súlyban és tartalomban, úgy szorult a „Nyugat" egyre inkább védekezésbe. Mindebben nagy része volt a későbbi szerkesztőnek, Babits Mihálynak. Kosztolányi ugyan még Babitsnál is „urbánusabb" volt, mégis, minthogy tevékenységét nem kötötte egyetlen folyóirathoz, s aránylag korán meg is halt, szerepe e nagy vitában nem volt lényeges. Annál inkább Babitsé: őt nemcsak kétségtelen tekintélye és a kortársainak egybehangzó tanúsága szerint egyszerre nyugtalanító és vonzó egyénisége,