Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

kibontakoztatásához nagyobb lélegzetre van szüksége, s ezért a novellában ritkán alkot tehetségéhez méltót, mondhatnók, sohasem. Kivétel a Böbék Samu búcsúja: ez is fiatalkori írás, de itt képességeinek teljes fegyverzetében jelenik meg, azonkívül ez nem puszta beszéd, tárca vagy életkép, hanem valódi novella: eleje van és vége, hatalmas sodrása, jellemeibe egy egész kis világot tud összesűríteni, gyors, biztos, találó eszközökkel dolgozik, van csattanója, s ez erős és megrázó. A Börtönig talán legjobb írása. Egyébként legtöbbször még odáig sem jut el, hogy kerek, befejezett történeteket komponáljon. Elbeszélései végtelen relief-sorokra emlékeztetnek, az író kihasít belőlük egy kedvére való részletet, és megmunkálja a mesterség szabályai szerint. Novelláiban éppen azt nélkülözzük leginkább, ami regényeinek egyik legerősebb oldala: a drámaiságot. Ez már csak azért is feltűnő, mert a novella legfőbb műfaji követelménye a dialektikus feszültség, a drámaiság. Kodolányi novellái lassú sodrású művek, legjellemzőbb sajátságuk éppen a nagyepikusnak az idegen területen észrevehető nehézkes mozgása. De ilyenkor is élvezhetjük pontos, realisztikus megfigyeléseit, humorát, iróniáját vagy éppen malíciáját, maró társadalombírálatát, az elesettek iránti részvétét, ezek a tulajdonságai azonban kellő művészi megformálás hiányában nem érvényesülnek olyan sugalmazó erővel, mint regényeiben. Több mint tíz esztendő termését tekintettük át, nagyjában időrendi sorrendben. Az anyagot természetének megfelelően osztottuk két nagyobb csoportra: az ormánsági népi regényekre és önéletrajzi műveire. Most azonban, ahogy visszatekintettünk az elmondottakra, szükségesnek tartjuk hangsúlyozni: e tíz év munkásságát annyira egységesnek, szervesnek, jó értelemben programszerűnek érezzük, hogy mindenféle felosztással szemben éppen ezt az egységet kell kiemelnünk. Tárgyköre, érdeklődési területe első tekintetre nem nagy: gyermekkorának, kora fiatalságának élményeit és tapasztalatait sűríti jól megkomponált, ízig-vérig realista művekbe. De ha e műveknek nem csupán tárgyi, hanem belső gazdagságát vesszük szemügyre, meglepetéssel látjuk, hogy kevés író fejezte ki ezeket az élményeket olyan teljességgel és sokoldalúsággal, mint ő. Természetesen nem folyamatos életrajzot kapunk, s társadalomrajza sem mentes az elfogultságoktól, mégis ritka ihletettséggel és intuícióval tapint rá a kényes és eleven pontokra. Ábrázolását mindenütt sze-