Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

deményező, a bátor újító, - bár minden dacossága, akaratossága, sőt rendíthetetlensége ellenére lágyabb és szétszórtabb temperamentum, mint az apa. Az apa egy darabból öntött, változhatatlan - nem rendíthetetlen -, komor, sötét, megértésre képtelen, s maga is nagymértékben érthetetlen teremtés. Ami a fiúban embertelen kínok árán magasabb rendű létet, célt és értelmet nyer, minden szenvedés, bűn, gyász, tapasztalat és fájdalom, benne megreked, visszaszorul, értelmetlenné, céltalanná, terméketlenné válik. Nem magasztosul föl, hanem lezüllik, romboló erővé lesz, belülről sebez, és végül belülről öl. A fiú számára van megváltás, az apa számára nincs, a fiú önzése megbocsáttatik, mert nem egyetlen ember önzése, hanem az egész emberiség kiált benne szabadítóért, mert ő mindenki helyett beszél, és mindenkiért van. Az apa sohasem jut a kegyelem állapotába, mert nincs benne szeretet, megértés, még legközelebbi rokonai iránt sem, önzése valódi önzés, csak magáért való; az életre csak vágyik, de joga hozzá nincs. Sok ember sorsa - hasonló alkattal sohasem válik tragikussá, mert puhább természetük, lazább akaratuk kevésbé áll ellen az élet mérséklő, kiegyenlítő, csiszoló hatásának. De az idősebb Kodolányiban, akárcsak a fiúban, sohasem volt érzék az alkalmazkodás, a simulékonyság iránt, s ezért bármi érte az életben, jó vagy rossz, csak alaptermészetét, az önzést erősítette. így válik hovatovább évről évre önmagának szikár, száraz, könnytelen, néma szobrává. A sajnálkozás vagy megbánás minden külső jele nélkül, részvétlenül figyeli, hogyan távolodik tőle mindig messzebb és messzebb egy másik, az ő magvából szakadt élet, s a kiátkozott, lázadó fiú így figyeli az apát, az engedékenység és megbékülés legcsekélyebb reménye nélkül. A most vázolt események után természetesen nem volt többé maradása a szülői házban. Távoznia kellett. A távozás gondolata még apjával való szakítása előtt érlelődött meg benne. Említettük hogy menyasszonya volt. Választottja Csőszi Matild, vajszlói parasztlány. Ismeretségük nem régen kezdődött. Szellemi barátságnak indult, a fiú könyveket vitt a lánynak, olvasmányaikról beszélgettek; igazi, szenvedélyes kapcsolatnak nyoma sem volt közöttük. A lány hallgatag, zárkózott teremtés, érzelmeiből annyit sem árult el a fiatalembernek, hogy az ifjú forradalmár több-kevesebb reménységgel építhetett volna a vonzalmára. Végül egy napon mégis megvallják, hogy szeretik egymást. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a faluban nem lesz maradásuk, ha kapcsolatukról tudomást szereznek a szülők. Egyetlen választásuk volt: a szökés, minél messzebb, az ország belsejébe. Nem rettennek meg a roppant akadá4^ 28