Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

teljesítse Isten parancsát. Ez a jelenet csupa tűz, természetfölötti lobogás, égnek a szavak, lángba borul a táj, ízelítő azokból a drámai, gyakran tragikus párbeszédekből, melyeket Mósze folytat majd a lelkében lakozó Úrral. A Jethrótól kapott bot és az eleven hit csodákat művel; Mósze visszatér Egyiptomba, és kihozza onnan a népet. Echnaton már nem él, utódja, egy hitvány uralkodó engedni kénytelen. Az exodus és a pusztában vándorlás leírásakor az író hatalmas tömegeket mozgat, mint rendező egy gigászi színjátékban, de mindig győzi erővel, nyelvvel és képzelettel. A nép gyakran föllázad a sivatagban, s még a törvény kihirdetésének hatásos - túl hatásosan megírt - jelenete is csak ideig-óráig csillapíthatja ingerültségét. Mósze, mint egy modern diktátor, ha kell, írtja a népet; szándékosan gyötri a pusztában, mert még nem érett meg, hogy birtokba vegye az ígéret Földjét. Mósze a Szellemet prédikálja, a népnek azonban anyagi javak kellenek, s inkább a nép, mint Mósze pártján áll Aharon is, kire a főpapi tisztséget ruházta a puritán Szabadító. Mósze viaskodik a néppel, az Úrral és önmagával, egyre jobban távolodik a gondjaira bízott néptől, kénytelen megvetni ezt a csőcseléket, melyből az ő emberfölötti akarata formált, úgyszólván napok alatt, nemzetet. Szavak szakadnak ki lelkéből, gyötrő tépelődések és jajkiáltások, melyekre már alig-alig válaszol az Úr, mert a kétkedőtől 0 is elfordítja arcát. Mósze magára marad Ég és Föld között, hitetlen-hívő, pásztor egy marakodó, hitvány nyáj közepén; egyszer már „átment a Halál kapuján" a nagy Piramisban, de ez a feladat még az ő vállára is szinte elviselhetetlen terheket ró. Ezek a befelé vérző sebek, ezek a kétségbeesett kiáltások egyúttal az író viaskodásai is lélekkel, sorssal, rendeltetéssel és Istennel. Izrael Istene azonban - az örökkévaló Isten - nem másítja meg elhatározását, nem beszél kétféleképpen, teljes és tökéletes áldozatot követel, és Mósze nem tekinthet hátra, hanem most is, mint mindig, csak előre. Az Élet törvénye, mely a Halál és az Úr törvénye is, egyenes beszédet és egyenes tetteket kíván: Aharon méltatlanná lett kegyelmére, meg kell halnia. Mósze tudja, hogy a parancson nem változtathat, maga mellé veszi Aharont és a hegyre kíséri, egy puszta barlangba. Aharonnak le kell vetnie ruháit, és végig kell feküdnie egy csupasz kőpadon. Aharon megérti, hogy eljött az ő órája, és zokszó nélkül fogadja a halált; „thanumené

gar exédé", tudtam, hogy meg kell halnom, - ahogy a görög tragédiában mondja az isteni leány. Micsoda sűrített tragikum, micsoda sűrített élet és halál: Mósze is tudja, látja, érti, de egyetlen mozdulatot sem tehet, egyáltalán semmit sem tehet. Közel az idő, mikor az ő küldetése is véget ér. 4^ 140