Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

magával, hogy tekintetét ne homályosítsa el a lírai felszín, sorsát ne kösse idegen, köznapi lelkek sorsához, nézzen magába, mintha egyedül állna ezen a világon, s ne egy láthatatlan közönségnek valljon, hanem csak magának és Teremtőjének. Mihelyt rádöbbent erre a sürgős, kényszerű, elodázhatatlan cselekedetre, olyan hőst kellett választania, ki az ő legegyénibb, legkínzóbb kétségeivel viaskodott: így, és ezért talált rá Júdásra és Mózesre. Ez a két halhatatlan halandó megegyezik abban, hogy életükben egyszer személyesen találkoztak az istenivel: egyikhez Krisztus szólott, másikhoz az Úr. Mindkettő elhivatott; egyik nem értette meg a Mester tanítását, a másik megértette. Kodolányihoz is szólott kezdetekben az Úr, s kezdetben ő is rossz helyen kereste az igazságot, fonákjukról értelmezte a szent szavakat: azt hitte, Isten országa erről a világról való, túlbecsülte az anyagot, nem becsülte eléggé a Szellemet, s csak később döbbent rá ezek igazi értékére. A tékozló fiú az evangéliumok regénye, középponti alakja pedig Júdás. Kodolányi legfontosabb forrása a négy szünoptikus műve, s ezek előadásához általában ragaszkodik, csak akkor tereli az eseményeket más mederbe, mikor ezzel különös céljai vannak. Az alakok magyarázatában egyéni, anélkül, hogy bármikor szembekerülne az írással, helyesebben az írás elfogadott magyarázataival. Ez a kijelentésünk talán meglepi azokat, kik Kodolányi felfogását részben forradalmian újnak, részben indokolatlannak, sőt kegyeletsértőnek vélik. Mi azonban semmi ilyent nem érzünk. Az evangéliumok szerzői nem oknyomozó történészek voltak, hanem egyszerű és becsületes krónikások, s ez műveik egyik legfőbb értéke. Júdás alakját, tettének rugóit sem firtatják, hanem a puszta tényeket közlik. Kodolányi viszont nem a tényeket firtatja, hanem az embert és tettének rugóit. Ehhez joga van: magyarázataiban, helyesebben, ábrázolásában tényekből indul ki, a Szentírás adataiból, felfogása viszont nem „új és eredeti" (mint teljes mértékben ilyen, például Az Isten Hegyében), hanem egyszerűen csak reális, és ez a realitás annyira rokon az elfogadott hagyománnyal, s a tények félreérthetetlen belső logikájával, hogy mi ebben a felfogásban, megvalljuk, semmi különös eredetiséget sem tudunk fölfedezni. A regényíró eredetisége különben sem az eszmékben van, hanem az ábrázolás mineműségében, magyarul művészetében. Robert Graves, a híres angol regényíró Jézus király (King Jesus) című regénye például százszor „eredetibb" és egyénibb alkotás, mint Kodolányi Tékozló fiúja, mégsem említhető egy lapon emezzel, mert az ábrázolásban nem vetekedhetik Kodolányi mélységével és sokoldalúságával. Az eszmék igazsága a tudományos művekben