Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

egyetlen és örökkévaló igazságot: meghirdette a nagy visszatérést az élet forrásához, az Ős-kinyilatkoztatáshoz, a Szent Szellem szolgálatához. Az Örök Testamentum ihletői a mítoszok és a hagyomány, anyaga pedig az örök emberi élet. Ezek a művek a Teljességet kívánják nyújtani, ezért kereteik közt szervesen helyet foglal a vallás, a tudomány, a politika, a történelem és a mítosz magyarázat is. Valóságos enciklopédia így együtt: iránytű nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is. Nemcsak irodalom, több annál: olyan korban, mely mindent profanizál, ez a magasrendű élet Bibliája. Ennek a műnek meg kellett születnie, hiszen oly régóta, oly sokan, annyira türelmetlenül várták. Több mint száz esztendeig ilyen mű volt a legjobbak reménysége. A múlt század legklasszikusabb elméje, R. W. Emerson írta: „Agéniusz az őverőfényével és mennyei zenéjével ott lebeg a legvakabb és legsüketebb korszakok fölött is. Sem bírság, sem megbecstelenítés nem tartóztathatja föl útjukban a nagy embereket és nagy időket A világ fiatal: a valaha élt nagy emberek szeretettel hívogatnak. Nekünk is Bibliát kell írnunk, hogy megint egybekössük az Eget a Földdel. A lángész titka, hogy ne tűrjön bennünk hazugságot; hogy megvalósítsa minden tudásunkat; hogy a mai élet magas rendű kifinomulásától, a tudománytól, könyvektől, emberektől hitet, igazságot, célt követeljen, s elsősorban s végül, hogy mindig követi, gyakorolja. " (Az emberiség képviselői.) Kodolányi, mint minden nagy korforduló reprezentatív alkotója, a transzcendencia és a humánum koordinátáinak metszőpontjában áll. Más szóval: virtuálisan, de nagyrészt gyakorlatban is birtokolja az örök tudás és a korszerű tudás leglényegesebb elemeit. Ismeri és érti a nagy törvényeket, meg tudja látni a korszerűben az örököt; megvan benne az a képesség, „hogy megint egybekösse az Eget a Földdel". Sohasem tűrte a hazugságot, elsajátította minden tudásukat, „hitet, igazságot, célt követelt" az emberektől és a történelemtől, s műveiben és életében is példát adott az igazságos életre. Minden fontos munkájában, s különösen az örök Testamentumban szimbolikus jelentőségű a hős jelképes vagy valóságos exodusa, kivonulása ebből a romlott világból egy tisztább, magasabb rendű világba, egy távoli, igazi hazába, az ígéret Földjére. Ide indul el még gyermekfővel a Feketevíz Németh Lacija, ide zarándokol Julianus barát, ebbe az örök honba tér meg A vas fiai parasztlegénye, ezt keresi Gilgames élete végén, ezt az utat téveszti el végzetesen Júdás, és ide vezeti népét a tragikus, emberfölötti ember, Mósze is. Az emberiség valamikor a Paradicsomban élt, és el fog jönni az idő, mikor ismét a Paradicsom lesz az ő lakása. Az ember - minden ember - feladata, hogy tudatosítsa 4^ 116