Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

rében már beszéltünk, s ekkor is többnyire írónk eszméit tolmácsoltuk. Most tehát nem arról akarunk beszélni, hogy Kodolányinak ez a gondolata - Magyarság és Kelet - mennyire helytálló, inkább bírálni szeretnők, s rámutatni bizonyos egyoldalúságára, sőt elfogultságára is. Kodolányi számos alkalommal kifejtette, hogy nyugat-európai kultúra tulajdonképpen nincs is, amit így neveznek, több nép és kor szervetlen, kaotikus hagyatéka; a jelenkori Európa züllésnek indult, az a bizonyos „láthatatlan Európa" pedig egyre láthatatlanabbá válik. Még egy aránylag csöndes, békülékeny hangulatú cikkében is ezt mondja: „A nyugatosok ellen szól, hogy szószólóik nagyrészt idegenből jöttek, s hogy éppen a liberális kapitalizmus korszakával kötődnek össze". (Kiemelés tőlem.) Nem szabad elfelejtenünk, kik ellen harcolt Kodolányi, s kiket nevezett ő „nyugatosok"-nak: elsősorban Bóka László és Zsolt Béla garnitúrája volt ez, s velük szemben bizonyára helye volt a keményebb hangnak, sőt az indulatosságnak is. Az is érthető, hogy pártállása, mint minden pártosság, felületessé és elhamarkodottá formálta ítéleteit a neki nem tetsző irányban. Ellentmondást nem tűrő egyoldalúsága, valljuk meg, mégis eléggé meglepő. Nem értjük például, hogy olyan műveltségű ember, mint ő, hogyan szűkíthette a magyarság termékeny nyugat-európai kapcsolatait „a liberális kapitalizmus korszakára"? Nem értjük, hogy egy történelmi méretű gondolatot, a tények roppant, tiltakozó tömegét hogyan veszthette ilyen könnyen szeme elől, s hogy elvi jellegű vitáiban is alig látott túl a zsurnalizmus szenvedélyein és korlátain. Hogy Európa múltjában nem volt hajlandó észrevenni a szervességet, s hogy kultúrájától megtagadta még azt a jogot is, hogy méltón képviselje azokat a népeket, melyek hordozói voltak; ezt az elutasító, hideg, ellenséges szemléletet nem írhatjuk írónk javára, ellenkezőleg, bírálnunk kell, s úgy érezzük, bírálatunk jogos. Babitsot joggal rója meg Kodolányi, hogy az európai irodalomról írt művében meg sem említi a Kalevalát, de nem ugyanilyen elfogultságra vall-e más irányban komoly nyugati értékek fitymálása vagy elutasítása? A Szovjetunió keleti hatalom, de nem lenne-e dőreség a szovjet barbarizmus tükrében ítélni meg Kelet kultúráját? (Nota bene a Szovjetet Kodolányi huszonöt esztendő alatt egyetlen szóval sem bírálta, ő, ki mindig mindenkit bírált.) Márpedig Kodolányi ennek az elítélendő szemléletnek a rabja, mikor a német imperializmus eltakarja szeme elől Nyugat múltját és jelenét. A magyar és európai kultúra kapcsolatait nem bolygatjuk, ez a közhelyek közhelye, s ma már aligha szorul bizonyításra akár pro, akár contra. A türelmetlen nacionalizmus közép4« H)4 -^»