„Múltunk építőkövei...” - Tanulmánykötet (Székesfehérvár, 2001)

ZSOLDOS ATTILA: „IGAZ SZOLGÁLATTAL SZERZETT BIRTOK"

társak „igaz szolgálat"-nak elsősorban a királyi hadjáratokban szerzett érdemeket tartották. Ez a felfogás a 13. század későbbi évtizedeiben tovább élt: a IV. László gyermekkori adományainak 1279. évi felülvizsgálatáról tudósító adatok mellett vi­lágosan erről tanúskodik az 1267. évi decretum is. Ez tudniillik az örökös nélkül el­halt nemesek birtokainak sorsát a királyi tanács döntésétől tette függővé, kivéve, ha a nemes hadjárat során halt meg, ez esetben ugyanis javai minden további eljárás mellőzésével a rokonoknak jutottak, vagy azoknak, akikre még életében hagyta. 36 A fejlődés egy további lépcsőfokát végül az 1290. évi törvény azon rendelkezése jelen­ti, amely kifejezetten „az ország védelme''-ben ( defensio regni) szerzett érdemeket te­szi meg mércéül - legalábbis elvileg 37 - az adomány törvényességének megítélésé­ben. Más kérdés persze, hogy ezen elvek adandó alkalommal miként érvényesül­tek a gyakorlatban. Mivel a birtoklási jogcímek vizsgálatát célzé) királyi akciók a 13. század egésze folyamán, s azon túl is, időről-időre napirendre kerültek, az minden­esetre világos, hogy az érdemszerző szolgálatok megörökítése minden adományos elemi érdekei közé tartozott. Ez a körülmény olyan további következtetések levoná­sára kínál lehetőséget, amelyek számos vonatkozásban ellentmondanak az érdeme­ket írásba foglaló oklevélrészek, a narrât iok természetéről és eredetéről vallott ha­gyományos felfogásnak. 38 Ezek részletes kifejtéséhez 39 azonban még újabb kutatá­sok eredményei szükségesek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom