„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)

Függelék

éppen azért, mert Székesfehérváron és Fejér megyében a polgári lakosság élelemmel való ellátása is nehézségekbe ütközik, tekintsék úgy, hogy a Varsói Szerzó'dés értelmében, mivel országunk ebből a kötelékből kilépett, ők mint vendégek tartózkodnak nálunk és városunk nem köteles ellátásukról gondoskodni. Meg kell mondani nekik, hogy ellátásukat nem tudjuk biztosítani hosszú ideig, mert elsősorban a magyar lakosságot fogjuk ellátni, de nem tagadjuk meg, sőt segítjük őket, de kell, hogy kötelességüknek tartsák az ország területét mielőbb elhagyni. Fejes László tagtárs felveti, hogy az éjszaka folyamán sok lakást kiürítettek és kérték a nemzetőrséget, valamint a honvédséget, hogy a legrövidebb időn belül ezen épületek elé állítsanak őrséget. Félő, hogy az eddig lakás nélkül, illetőleg nem megfelelő lakásban lakók beköltöznek önkényesen ezekbe a lakásokba. Ismételten felvetődik az, hogy az intézőbizott­ság is folyjon bele a lakáskiosztás munkájába. Azonnali intézkedés szükséges. Visszatérve az előbbi kérdésre, az egyik tagtárs felveti, hogy a szovjet alakulatok részére kössünk egy határidőt, hogy meddig tudjuk biztosítani az ő ellátásukat, valamint előzőleg jelentsék be, hogy mennyi a napi szükségletük. Nagyon veszélyesnek tartaná egy általános ígéret tételét. Az előbb szóban lévő honvédség és rendőrség állományába tartozók küldött­ségébe javasol az intézőbizottság a kereskedelmi osztályról egy szakértő kiküldését. Felmerül továbbá az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank értesítése alapján, 11 000 000 Ft van a szovjetek ellátmányszámláján és ezt ki lehet-e fizetni. A forradalmi tanács úgy határoz, hogy mivel egyébként is a szovjetek rengeteg pénzt költenek és felvásárolják az árukat, ha ez a nagy összegű pénz kimegy, estére az üzletek üresen állnak. Ezért a határozat alapján a pénzt kiadni nem szabad. Egyébként is arra a megállapításra jutottak, hogy amit kapnak a szovjetek, le kell írni a számlájukról. Dosztál kartárs beszélt a Nemzeti Bankkal, hogy a pénzt nem lehet kiadni, akik viszont akkor azt jelentették, hogy a szovjetek a fenti összeget, 11 millió Ft-ot a bankba behatolva erőszakkal felvették. Egyik tagtárs elmondja, illetve ismételten megerősíti több felszólaló véleményét, hogy a Varsói Szerződés fel van bontva, hazánk semleges, a szovjet csapatok a békeszerződés értelmében már tovább nem maradhatnak itt, tehát nyugodtan vendégeknek tekinthetjük őket, akiknek ellátásáról az ország nem köteles tovább gondoskodni. Köteleztük magunkat a békeszerződés értelmében arra, hogy az ausztriai utak biztosítására itt maradt szovjet

Next

/
Oldalképek
Tartalom