„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)
Függelék
egyes jogai (választói jog és hivatali jogok) gyakorlásától és ötszáz forint értékű vagyona elkobzására, mint mellékbüntetésre ítéli. Legfelsőbb Bíróság ítélete: (1957. október 16.) a Székesfehérvári Megyei Bíróság ítéletét annyiban változtatja meg, hogy a terhelt cselekményeit egységesen a népi demokratikus államrend ellen folytatólagosan elkövetett izgatás bűntettének minősíti és azért az első bíróság ítéletében megállapított büntetést tekinti kiszabottnak. Röper Magdolna Megyei bíróság: (1957. május 14.) népi demokratikus államrend elleni izgatás miatt - egy év börtönre mint főbüntetésre és egyes állampolgári jogainak gyakorlásától kettő évi eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítéli. Legfelsőbb Bíróság ítélete: (1957. szeptember 4.) a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétellel elkövetett bűntett miatt három évi börtönre, és kettő évre eltiltja a törvényben meghatározott egyes jogok gyakorlásától, és elrendeli vagyonának egyezer forint erejéig való elkobzását. Dr. Kerekes Lajos Megyei bíróság: (1957. szeptember 27.) népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás bűntettéért - hét hónap börtönre mint főbüntetésre, továbbá kettő évre állampolgári jogoktól való eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítéli. Legfelsőbb Bíróság végzése: (1958. február 3) a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette miatt a Székesfehérvári Megyei Bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezést elutasítja. Kovács László Megyei bíróság ítélete: (1957. szeptember 3.) a népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás miatt hat hónapi börtönbüntetés mint főbüntetés, egy évig választói, választhatósági és közhivatal-viselési jogától való eltiltás, mint mellékbüntetés. Virrasztó Dezső Megyei bíróság ítélete: (1957. október 3.) folyamatosan elkövetett népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás bűntettéért egy évi és három hónapi börtönbüntetésre mint főbüntetésre, választói, választhatósági és hivatalviselési jogának gyakorlásától három évig való eltiltására, ötszáz forint értékű vagyonának elkobzására, mint mellékbüntetésre ítéli.