„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)

Dosztál Béla: Tanúságtétel

'56 nagy tragikuma, hogy eleddig nem hitte a világ, hogy megdönthető a bolsevik világhatalom. Nem hitte, s nem is készült föl rá. Csak bámulta-csodálta a magyart. Csodálta, de nem segítette. Úgy vélte, a metternichi egyensúlypolitika mai változatának a fönntartása a világ valós érdeke. '56-ban nem csak a magyar szabadságharc bukott el; a világpolitika alakítói, eszmei és erkölcsi vonatkozásban bizony megbuktak. VI. Nehéz sorsú Édesanyák tartották meg a magyar nemzetet. Wass Albert ír erről talán a legszebben a „Mire a fák megnőnek" című könyvében. A Feleségekről, az Édesanyákról, akik — míg a férfiak Kufsteint is vállalták a magyar nemzet szabadságáért — minden este terített asztallal várták haza a családfőt és napi gondjaik elrendezéséhez azt kérdezték önmaguktól: hogyan tenné Ő? Nehéz feladatot ró minden nemzedékére a magyar nemzet. Hisz hősi küzdelem volt majd' minden nemzedék élete, de tették, amit akkor és itt tenniök kellett. A most felnövő nemzedéknek is történelmi feladata van. Meg kell mentenie a magyarságot! Ne felejtsék: a lélekszámapadás erkölcsi halál is! Anyáink, nagyanyáink nem méricskélték, hogy elegendő jut-e az anyagi javakból, hanem gyermekeket neveltek, mert szívükből fakadó természetességgel szerették az életet. S az élet szereteténél semmi sincs nagyszerűbb, nemesebb, magasztosabb. André Gide „A tékozló fiú megtérése" című elmélkedésében csodálatos vallomással hajtja meg lázadó fejét az Édesanya szeretete előtt a hazatért fiú: „Nézd, Anyám, homlokomat ma mélyebbre hajtva tartom szívednél!"